Utunk 2015 november 5-től 28-ig

2015.11.02, hétfő

Repülővel Tenerifára

Sziasztok!

Pesten a pilóta bejelentette, hogy 5 óra 10 perc a várható menetidő Tenerifáig, de ő tud egy rövidebb utat, csak még nem akarja elkiabálni…

És tényleg, negyedóra késéssel indultunk, és  tíz perccel előbb érkeztünk. Valahol az ibériai félsziget felett lehetett az a forgóajtó, ahol a magyar pilótánk másodiknak ment be és elsőnek jött ki…

Tenerifa, ott alul az pont a San Miguel kikötő, ahol a hajónk vár

A hajónk már itt van. Ez azért nem mindegy, mert pár hajó még úton van ide Franciaországból. Később tudtak (mertek) elindulni a „jó” idő miatt…

De  ALICE itt van, és a csapatunk is egy fő híján.

ALICE az otthonunk a következő hónapban

Gregor, 23 éves szlovén, nagy tapasztalattal rendelkező szkipper,

Igor, egy nem sokkal idősebb horvát srác a másik szkipper,

Willi Serba a kabintársam, 68 éves fit, nyugdíjas tanár Frankfurtból, aki politikát, gazdaságtant  valamint sportot tanított. Francia hugenották voltak az ősei, onnan németesítette a nevét.

Bijan Hatam és Simon Bohnacker mindketten 23 évesek, és a müncheni egyetemen tanulnak gépész karon. Bijan édesapja perzsa, a Simoné pedig egyiptomi.

És végül csekélységem, aki csak egy állítólag Napóleon alatt harcoló őst tud felmutatni.

Bijan-nal és Simonnal kalandra készen

A cseh Jiri tán holnap jön, pontosat nem tud senki.

Így aztán heten leszünk, mint az egy csapásra.

Pár dolog már kiderült – nevezetesen -, hogy Kolumbusszal ellentétben, még egyikünk sem kelt át vitorlással az Atlantin…

Na, jó egyszer mindenkinek el kell kezdeni, ez tény, de nem feltétlen egyszerre…

Most pedig egyszerre lesz, kivéve ha Jirinek nem ez a hobbija.

Pont azért választottam ezt a lehetőséget, hogy olyanokkal keljek át először az Atlanti óceánon, akiknek van ilyen irányú tapasztalata…

A másik kisebb meglepetés, hogy a hajónkon nincs se spinakker, se genakker, se génua, csak egy kisebb önfordulós orrvitorla (Selbstwendefock).

Pedig a karácsonyt már otthon terveztem tölteni…

Viszont van horgászfelszerelés, mert túl sok kaját amúgy sem tudunk bepakolni.

Víz is csak 300 liter van a hajón, úgyhogy fürdésre figyelmünkbe ajánlották a rendszeres trópusi esőket.

A hajó egyébként vadi új, pár hete került le a futósólyáról La Rochelle-ben.

Holnap a szkipik elmennek tartalék alkatrészeket vásárolni, addig a mi házi feladatunk az az, hogy összeírjuk a bevásárló listát.

Ami kimarad, azt Amerikában vesszük meg.

Aztán délután bevásárolunk, és még délutánabb bepakolunk a hajóba.

Valószínűleg szerda reggel indulunk.

Azt tervezik, hogy egymás közelében hajózunk majd a többi hajóval, hát kíváncsi vagyok mi lesz ebből.

E-mailt sajnos nem tudok majd írni útközben - erre nem készültek -, úgyhogy összegyűjtök mindent, és majd a túlpartról fogom elküldeni nektek.

Köszi, a jókívánságokat, úgy teszek majd, és minden jót nektek is!

Ide egyébként meghoztam a jó időt (nem tudom honnan), mondták a többiek.

23 fok van árnyékban.

Hosszú volt ez a nap, sok minden történt, úgyhogy pizsamát vettem és bebújtam az ágyba. Kellemes idő volt bent is, pokróc nem kellett, úgyhogy csak egy lepedővel takaróztam be. Jött Wili is, a német kabintársam, komótosan levetkőzött meztelenre, aztán legnagyobb elképedésemre – pizsama felvétele nélkül - egyszál …. semmiben bebújt mellém a ca. 130 cm keskeny ágyba…

Vááááá!!! - Szerintem olyasmi hangot adhattam ki magamban, mint Roman Polanski, a Vámpírok báljában…

És ezzel a fickóval leszek három hétig összezárva egy ágyban???

Ösztönösen, palacsinta szerűen magamra tekertem a lepedőt, 5 centiméterrel arrébb kúsztam az ágy széléig, és kitágult szemekkel, résen feküdve a fal felé fordultam, készen arra, hogy bármelyik pillanatban kimenekülhessek.

Bakker, hova kerültem…

2015.11.03, kedd

-1. nap

Várakozás

Az éjszaka végül minden incidens nélkül telt el, csak reggel volt kicsit nehéz lefejtenem magamról a háromszorosan körbetekert lepedőt, de hát első a biztonság, végül is az Atlanti óceánon készülünk átkelni, nem?

Ez volt az indulás tervezett napja, de nem az lett, majd mañana…

A proviantot délelőtt összeírtuk, ezalatt a Volvo szakemberei szervízelték a két hajómotort, szűrőt cseréltek és olajat. A két szkipperünk végül 14 óra körül indult el alkatrészeket venni Santa Cruz-ba. Mi is megebédeltünk, aztán amíg visszaérnek, gondoltam sziesztázok egyet.

Az első sör, ami nem az utolsó

Este 7-re értek vissza, ráadásul nem is kaptak mindent, így a bevásárlásból ma már nem lett semmi, én viszont rendesen kialudtam magam,..

Lisszabonból idefele jövet, a hajóval összehoztak egy patent halsét, és a preventer nélküli átvágódó bummrúd akkorát rántott a behúzóköteleken, hogy tövestől kiszakította a kötélvezető csigát a bummrúdból. Ezt kell még beszereznünk és beépíteni.

Ez a csiga szakadt ki bumrúdból

Amerikai zászló alatt fogunk hajózni, csak ma vettem észre.

Érdekes, hogy nem tudunk itt a parti áramra csatlakozni, mert a hajó elektromos rendszere már a karibi 110 Voltra van kiépítve. Viszont van dízelgenerátorunk, így az áramellátásunk most is biztosítva van róla.

Holnap reggel elmegyünk bevásárolni, aztán bepakolás és délután Leine los…

Ez a tervünk, aztán holnap majd meglátjuk, hogy lesz…

Vacsora után egy tájékoztató beszélgetést folytattunk a migránshelyzetről egy ír kocsma teraszán. Hát, lesz még mit beszélnünk az úton…

Pedig a szlovén, horvát és a cseh véleményt még nem is hallottuk, de a Merkelt-követő és a magyar álláspontot már igen.

Na, jó éjt mindenkinek!

2015.11.04, Szerda,

0. nap.

Remélem. Bevásárlás

Csücsülök a cockpitban, és éppen Vivaldi tele szól stílusosan a naplementéhez.

Szóval, mint már tegnap írtam, holnap indulunk…

Ez nem változott. Régen a szélre vártak, most meg (tartalék) alkatrészre. Ami vagy megjön, vagy nem. Mint a szél. Ami lassan kiszámíthatóbb.

Reggel elmentünk bevásárolni. 13 bevásárló kocsit pakoltunk meg, és 3 taxi-mikrobusszal jutottunk vissza a kikötőbe. Nekem az volt az érzésem, hogy annyi mindent vásároltunk, hogy a visszaútra is elég lenne… Na, majd kiderül. 1500 euró körül fizettünk cakkumpakk.Pár óra alatt szépen bepakoltunk a hajóba, mindennek találtunk helyet, de aztán visszaérkezett a fő-fő szkipi - hozott egy gyönyörű, nagy füstölt sertéscombot is - és kirámoltatott velünk az egyik pad alatti ládából – mondván -, hogy oda a tartalék diesel kannákat, szerszámokat és alkatrészeket akarja elraktározni.

Sebaj, időnk van, legfeljebb majd barkóbázunk később, hogy mit, hova is dugtunk el.

Ja, nem mondtam, tegnap Jiri is megérkezett.

50 éves, vidámparkja van Liberec mellett, és ő is még csak a La Manche csatornán kelt át.

Ha minden jól megy, megnézhetitek majd, hogy merre fogunk hajózni.

Bijan és Simon hozott egy GPS jeladót, ami 10 percenként elküldi a helyzetünket szateliten keresztül, és egy honlapon meg lehet nézni. Naponta csak egyszer fogják majd bekapcsolni fél órára, hogy az elem minél tovább bírja.

Voltak olyan kedvesek, hogy elárulták a címet és a jelszót, valamint hozzájárultak, hogy ti is megnézhessétek majd, hogy hol járunk éppen, ha érdekel benneteket:
https://share.findmespot.com/shared/faces/viewspots.jsp?glId=1DqGxDTQ8bhNMSYmNpz47gTNMzaiYeNTG
Jelszó: gowest

Ha még holnap is egy ír kocsmából jön majd a jel, nem kell nagyon meglepődni…

De később, majd út közben is, ha nem jönne jel egy idő után, annak sok oka lehet, nem kell kettőből aggódni.

Azt, hogy milyen szelünk van, ott ahol járunk, azt meg a https://www.windy.com/ oldalon nézhetitek majd meg.

Elvileg kedvező lesz az idő még holnap is, itt teljesen sima a tenger, semmi hullám nem látható.

Ha holnap tényleg elindulnánk, ami nem kizárt, már nem igen fogok tudni írni hosszabban.

Minden jót nektek is!

2015.11.05, csütörtök.

1. nap

Vagy második nulladik nap lesz ebből? Vagy mégis indulás?

Ahogy az építőiparban mondtuk, mindig szarik a kutya valamit…

Terv ma reggelre: Vízfeltöltés, tankolás, indulás.

Valóság:

1. Gregornak tegnap este kiesett a tömés a fogából, most délelőtt elment fogorvoshoz. Képzelhetitek, mikor kezdenek itt a fogorvosok, ha a Supermarkt 9-kor nyit, a Burger King meg délben.
2. Ma reggeltől az egész kikötőben nincs víz. Se a környéken. Ha nincs agua, nincs feltöltés, vagyis marad mindenki. Meddig? Tudja a Nagy Manitu…

Viszont van hideg sör bőven…

Persze jobb lett volna ezeket a napokat odaát tölteni, de egyelőre nem kérdezett meg minket senki ezügyben.

Ketten már feladták. A szomszéd Bavaria 46-ról, az AMARON-ról, egy angol apa és huszonéves lánya összepakolt, és ma reggel hazautazott.

Simon meg is jegyezte, hogy a nők a fedélzeten, úgyis csak szerencsétlenséget hoznak…. :))

Tartja a régi hajós babona.

Persze az is szerepet játszhatott, hogy a szkipperüket már reggel egy méretes dübellel a kezében látták. Mi van?

- Minek a javításához kellett egy akkora dübel?- kérdeztem.

- A marihuánás cigit hívják így…- néztek rám vállveregetően.

Jaaa… Akkor stresszmentesítés, a nagy kapkodásra. Ők már két napja kész vannak és ránk, a többiekre várnak.

Most már csak hárman. A két szkipi, és egy dán fickó.

Itt állunk.

Szó szerint.

9 óra 33.

Megjött a víz a csőben, meg Gregor is tömött foggal.

Vannak még csodák.

Délben találtak egy 4. utast is a Baváriára. Egy fiatal lány - aki tegnap segített nekünk a rakpartról lepakolni a proviantot a stégre - egy kis hátizsákkal beszállt a hajójukba, és már el is kötöttek.

Először megtankolt az AMARON, a Bavaria 46-os, és aztán mi is. Gyorsan egy-egy fotó a csapatról mindenki gépével, telefonjával, és indulás, mert a következő Nautitech 40-es katamarán, a MAYA, már ott körözött mellettünk, és ránk várt, hogy ő is tankolhasson.

Indulás előtt

Így aztán két nap késéssel, de végre elindultunk.

15-17 csomós kedvező, raumos szélben, átlag 7 csomóval haladtunk a szép időben.

Bye-bye Tenerifa, jó öreg Óvilág

Szerencsére a hullámok kicsik voltak, és nem tették annyira próbára a gyomrunkat, de azért mindenki érezte, hogy van ott valami. Felváltva kormányoztunk, hogy eltereljük a figyelmünket a hasunkról, ami többé-kevésbé sikerült is.

Fél 7 fele egy stampó rummal „sun-down”-oltuk az első naplementénket, ami szép volt, de a felhők takarása miatt, csak érzés után kezdtünk el hörbölgetni.Bijan és Simon a biztonság kedvéért kihagyta ezt a kört. Aztán összeszedték magukat, és megfőzték az első vacsorát a hajón, kuszkuszt. Kuszkusznak jó volt, de nem erről fogok álmodozni.

Este 8-tól éjfélig én voltam fenn a szkipikkel.

Először láttam villogó planktonokat. A hajó farvizében felkavarodtak, és mintha egy csillagszórót húztunk volna a vízben, 3-4 méter hosszan villództak a planktonok a vízben.

Nagyon szép látvány.

Megtörtént az első fogás is az este, Gregor egy 30 cm-es polipot, oktopuszt fogott.

Mikor lefeküdtem, egy ideig még nem bírtam elaludni, dolgozott a gyomrom odalent, találgattam, hogy kibírom-e kirohanás nélkül, de aztán csak elaludtam.

2015.11.06, péntek

2. nap, 142 tmf

Telefon az óceánon

Hajnalban bedugtam a fülem papírzsebkendővel az ágyban, mert a hullámok surrogása, a hajó zaja olyan nagynak tűnt. Így tudtam még aludni egy strófát.

Délelőtt tartott Gregor egy biztonsági tájékoztatót, hogy mire kell vigyázni, hogy mit kell csinálni, ha ember kerül a vízbe, és mit, ha te vagy az az ember. (Meg mit, hogy ne te legyél az az ember…)

Ekkor hirtelen meglepett minket egy delfin csapat. Kb. 20 delfin követett minket negyed órán keresztül, a hajó előtt, mellett, és a hajótestek között. Kihasaltunk a hajó elején a hálóra - mint a gyerekek -, és onnan néztük a delfinek ugrabugrálását…

Ez csak egy delfin, de ilyen volt a többi is

Közben Igor serpenyőben elkészítette az előző este fogott polipot, ami kitűnő előétel volt.

Az első ebédet én főztem, - egy igazi pörköltet - Willy segédletével. Közben a vörösbort tesztelgettük kitartóan, hogy biztos jó lesz-e a pörköltbe. Az ebéd előtti, étvágygerjesztő körtepálinkám meghatott mindenkit rendesen, könnyes szemmel próbáltak egymás után levegőhöz jutni…:)

Meg is jegyezték, hogy nem hitték volna, hogy a Atlanti óceánon, az afrikai partok előtt fognak életükben először, igazi magyar gulyást enni… Ízlett nekik, repetáztak is rendesen.

Az idő ma is kellemes, kicsi, fél méteres hullámokkal, felhők szállnak az égen és barátságos 25 fok van. 142 tmf-et haladtunk 24 óra alatt, a tegnapi indulásunk óta. A napi megtett távolságot déltől délig mérjük.

Az AMARON 18 mérfölddel van előttünk, a mögöttünk lévő MAYA-t már nem halljuk a VHF rádión.

Azt hiszem, szerencsék van ezzel a kellemes idővel, enyhe hullámzással, és mindannyian megússzuk a tengeri betegséget…

Ahogy ezeket leírtam, és eltettem a laptopom, megtörtént az első szerencsétlenség a hajón.

Az óceánba esett a telefonom…

Meg ne kérdezzétek, hogy mi a…  «háromszótagos sípolás» ,

hord magánál telefont az ember az óceán közepén! Na, jó a szélén…

A véletlenek szép kis egybeesése. Órát nem hozam (mert ott a telefon) a főzésnél nézegettem az időt, és nálam maradt az övtartón, aminek az oldalán a varrás 20%-ban szétnyílt. Ahogy a hajó végbe mentem a kormányhoz, az oldalamon lévő telefontartó beakadt az egyik oszlopba egy kicsit. Nem nagyon, csak annyira, hogy egy pici ellenállást éreztem, aztán egy koppanást hallottam a padlón, és ahogy odanézem még láthattam, ahogy kettőt bucskázik lefelé a telefonom a lépcsőn és fejest ugrik a habokba… A hajó farvizében,  mintegy búcsút intve megvillant még egyszer az oldala a napfényben - mint egy ragadozó halé - aztán ade, örökre eltűnt a szemem elől.

 Hogy az a …  «nagyon hosszú sípolás» 

Ebben a pillanatban nézek utána bánatosan

 Bijan megkérdezte:

- Vízálló volt legalább? - és közben együttérzően vigyorgott…

- Nem, vazze…

Hát, új telefonom lesz. De, abban a pillanatban, nem igazán tudtam neki örülni…

 Mint ha örülnék neki, pedig nem

Viszont, Igor fogott egy vékony, hosszú, randafejű halat.

Hajnalban, 4-től 8-ig voltam őrségben Jirivel és Igorral.

Most először találtam meg a Nagy Göncölt és a Sarkcsillagot. Éppen hogy csak az északi látóhatár felett vannak, és a horizont feletti felhők mindig kitakarták eddig a szekér egy részét, azért nem ismertem fel őket. Láttunk pár üstököst, és a vékony, sarló alakú, fogyó hold is adott annyi fényt, hogy még némi árnyékot is vetett a fedélzetre.

2015.11.07, szombat

3. nap, 140 tmf

Fölöttünk a csillagos ég

Ahogy 8-kor letelt az őrség, megreggeliztünk. Valahogy mindenki a gulyáskrémes szendvicseket választotta, pedig hagytam néhány anélkülit is, de aztán azokat is be kellett kennem.

Utána olvastam és aludtam egyet. Az olvasással eddig vártam, mert egyrészt volt is mit csinálni, másrészt meg mocorgó gyomorral nem tanácsos olvasni az imbolygó hajón. Jobb a róka komát nem hergelni.

Ebédre Bijan és Jiri csinált brokkolis-zöldséges rizst. A húst hiányoltam belőle, így egy kicsi vegetát vettem elő, hogy javítsak egy kicsit az összképen.

Ebéd után, elvitte egy hal a középső polipszerű csalit és az ólomsúlyt, úgyhogy gyorsan le is fényképeztem a megmaradt két csalinkat, hogy tudjam miket használtunk az úton.

Ez nem az én telefonom…  Mondanom sem kell, ugye?

Délután megbeszéltük az éjszakai őrségek rendjét. A szkipiknek tulajdon képpen mindegy, hogy mi, mit, és hogyan csinálunk, de örülnek, ha van mellettük valaki. Willy csinált egy beosztást ötünk között. Két ember felelős napi főzésért, mindig más és mással. Napközben egyelőre nincs meghatározott beosztás, az áll a kormánynál, akinek kedve van.

 Este 8 és 12 közt egy ember van ötünk közül fent valamelyik szkipi mellett, éjféltől 4-ig és 4-től 8-ig pedig két-két ember, lehetőleg úgy hogy az egy kabinban alvók külön őrségben legyenek. Így az éppen alvó ember, kényelmesen elterülhet a franciaágyon.

Délután, a többiek után, fürödtem én is egyet a hajó végében. Vödör kikötése, óceánvíz húzása beesés nélkül, nyakba-borítás, tusfürdő, és megint ugyanez előröl. Még nem olyan meleg a víz, hogy nagyon jól esne.

Később nekiállt Igor, és csinálni akart egy hallevest, a tegnap esti fogásból. Megkérdezett engem, a séfet (a pörkölt után) hogy jó lesz-e azokból az összetevőkből megfőzni, amit gondolt. Mint hogy más nincs a hajón, rábólintottam. Egész jól haladt a levessel, amikor a végén egy nagy káromkodás hallatszott. A 3 liter levesből, főtt rizs lett semmi perc alatt. Öntött bele egy „kis rizst” - kb. fél kilót – ami felszívta az összes levet… Így aztán leves helyett - a következő kavarásra - hal ízű rizs lett belőle, millió kis szálkával. Nem nagyon fogyott…

Éjjel 12-től 4-ig voltam Bijannal őrségen. Ő 23 éves, gépésztan hallgató Münchenben. Az apai, síita vallású nagyszülei - 1960-ban - még a sah ideje alatt jöttek el Iránból Németországba, a jobb élet reményében. Az édesapja 6 éves volt akkor, és most nemrégen, 50 év után látogatott vissza először a szülőföldjére. Bijan már evangélikus vallású úgy, mint a német édesanyja.

Miután megérkezünk, 2 hetet St. Martin-on fognak Simonnal vitorlázni a barátaikkal, aztán pedig 30 napig a még „régi” Kubát nézik meg, ha már itt vannak. Ezt az utat saját maguk tudják finanszírozni, Bijan heti 2 napot dogozik a BMW-nél, a motorfejlesztési részlegnél.

Megfigyeltem, hogyan forog a csillagos ég a Sarkcsillag körül, hogyan emelkedik ki a Nagygöncöl rúdja a tengerből. Láttunk néhány hullócsillagot, repülőket, és az AMARON fényeit, jobbra, messze előttünk. Aztán valami jókedvű halász bejátszotta nekünk a 16-os vészcsatornán a Qauntanmérát és egy másik spanyol slágert, hogy ne unatkozzunk…

015.11.08. vasárnap

4. nap, 157 tmf

Palacsinta az éjszakában

Délelőtt ismét olvastam egy kicsit, aztán küldtem haza egy big sms-t. (1000 karakter).

Na, nem az én telefonomról, hanem, a hajón lévő műholdas telefonról.

Ma az ebédet én főztem Simonnal. Zöldségleves (hogy elfogyjon a répa, a megromlás előtt), marhakonzervből készült bolognai szósz, penne tészta, valamint párolt cukkini és zöldpaprika volt a menü. Szinte minden elfogyott, meg is jegyezték, hogy lehet mindennap nekem kéne főzni. Na, gondoltam, hamar megunnátok a nem túl széles repertoáromat, az biztos. 

Félúton járunk a Zöldfoki szigetek felé. Folyamatos, 20-24 csomós északkeleti szelünk van, 1-2, néha 4 méteres hullámokkal. Az egyiken megszörfölt a hajónk és 10-15 másodpercig 15,2 csomóval vágtattunk. 25-27 C fok van, napos az idő, pár felhővel. Hátszél előtt, raumban keruzolgatunk - el az afrikai partoktól - átlag 7-8 csomó sebességgel, néha 9-cel is.

Sötétedéskor Igor felvetette, hogy ő úgy enne palacsintát.

- Mi is - mondtuk neki kórusban.

És neki állt csinálni. Teljesen besötétedett mire elkezdte sütni.

Hát, van annak egy bizonyos hangulata, hogy ki vagy világítva, mint egy karácsonyfa, emiatt nem látsz a hajó korlátján túl semmit odakint, csak a nagy büdi sötétséget, meg néha a hullámok fehér taraját a hajó mögött, és 8 csomóval rohansz bele az éjszakába, miközben nutellás palacsintát majszolgatsz…

És még Igor hívta fel a figyelmünket az út elején, hogy a vacsorát fejezzük be sötétedésig, hogy ne kelljen vakon vitorláznunk…

Hajnali 4-től 8-ig voltam fenn, a fogyó holdat és a csillagok mozgását figyeltem és Gregorral beszélgettem. Elmesélte, hogy Tennerifán, a kikötőben, naponta 3-an, 4-en is megkérdezték, hogy nem vinnénk-e el őket a Karib tengerre. Repülővel jönnek Európából ide a Kanári szigetekre, és innen próbálnak stoppal tovább jutni. November vége fele indul az ARC Las Palmasból, amikor több száz vitorlás kel át egyszerre az óceánon, és sok hajóra keresnek embert kisegíteni. A stopposok általában maguk fizetik a kaja rájuk eső részét, de többet nem.

2015.11.09. hétfő

5. nap, 169 tmf

Mahi-mahi, mahi-mahi

Reggel megsütöttem az előző esti maradék palacsintatésztát, aztán kevertem még újat, és mire az is elfogyott 11 óra lett. Közben egy zöldfoki-szigeteki rádióadó szórakoztatott minket Frank Sinatra slágereivel…

A horgászboton az orsó egyszer csak elkezdett őrülten pörögni, kapás van.

Jó kis fárasztás után Gregor kiemelte a halat, egy kb. 50 centis mahi-mahit. Azt hiszem dorádó a becsületes neve, és a mahi-mahi a polinézektől átvett elnevezés.

Gregor megtisztította a halat, mi meg Igorral a fejéből és a farkából (nem az Igoréból!) csináltunk egy horvát hallevest némi fehérborral. Meg rizzsel, amit most már én porcióztam bele óvatosan… Fini lett nagyon, elfogyott mind. A hal filéjét pedig eltettük a fagyóba.

Délután csökkent egy kicsit a szél és a hullámok is egészen elcsendesedtek, így fürödtem ismét egyet a hajó végén a vödörrel. Csak egyre kellett vigyázni, hogy nehogy úgy járjak, mint a telefonom. Ok, vízálló vagyok, és nem süllyedek el egyből, „ez azonban nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson minket”. (ahogy annak idején tényleg ez állt a Trabant kezelési útmutatójában, utalva a jármű jó gyorsulására, és kitűnő útfekvésére….:)

Igor is kedvet kaphatott, mert felvette az automata mentőmellényét, kikötötte magát a hajó végébe, és bemászott a fürdőlétrán a vízbe. Nem volt könnyű dolga, mert 4-5 csomóval így is haladtunk, de azért csak sikerült neki nyakig megmeríteni magát.

Nem is értettük a többiekkel az egészet, mert ugye az automata mentőmellény, az azért automata, és olyan lapos, mert ha vízbe kerül, robbanásszerűen felfújódik magától, egy nagyobbacska „szódáspatronból”.

Az általunk várt meglepetés nem maradt el, a rohanó vízben kapaszkodó Igoron bepukkant a mentőmellény és pillanatok alatt a képébe fúvódott, úgyhogy most már nem csak a vízzel, a tartókötéllel és a létrával kellett bajlódnia, hanem a mentőmellény is akadályozta…

Prüszkölve, folyamatosan fuck-dokolva nagy nehezen kimászott, mi meg - úri emberek módjára - majd megszakadtunk a röhögéstől…

Mint utána kiderült, azt hitte a mentőmellényéről, hogy az csak egy heveder, amivel ki tudja magát kötni a hajóhoz viharosabb időben. (Nesze neked gyakorlott szkipper)

Viszont, most már azt is tudja, hogy vész esetén magának kell majd felfújnia, mert a patron, az bizony üres…

Nem sokkal ezután, ismét el kezdett pörögni az orsó. Ez már egy hosszabb fárasztás volt, vitorlák egymás után le, hajómotort hol előre, hol hátramenetbe kapcsolni. A nagy halat néha megpillantottuk a víz alatt, ahogy menekülni próbált oldalra, vagy lemerülve. Gregor kétszer is körbe szaladta a hajót, a pecabottal a halat követve, de aztán csak sikerült kiemelni a zsákmányt a horgász-csáklyával.(vagy mi is annak a neve?)

Ez is egy ugyan olyan mahi-mahi volt, mint az előző.

Gregor leszusszant a zsákmány mellé fülig érő szájjal, de aztán mikor megkérdeztük, hogy - És akkor ezzel mi lesz? - akkor kicsit bosszankodva rájött, hogy csak munkát fogott magának, és kezdheti a halpucolást elölről. Ez már gyorsabban ment, és az egész hal a fagyasztóban landolt. A horgot meg már nem vetettük ki újra…

Délután megtanítottam Simont és Bijant rikikizni, játszottunk is egy partit hárman. A 7. osztásig folyamatosan az utolsó voltam, de aztán a végén (17 lapig mentünk el) sikerült simán nyernem. Egytestű hajón nem lehetett volna ilyen nyugodtan játszani, a hajó imbolygása miatt.

 Vágtató kiselefánt naplementekor. Én legalább is annak néztem.

Este Simonnal voltam éjféltől hajnali 4-ig fenn. Felhős volt az ég, nem lehetett a csillagokat látni, csak néha bújt elő egy-egy. Kizárólag a műszerek után kormányozni elég unalmas, úgyhogy mivel kicsik voltak a hullámok és az autopilot még éppen meg tudott birkózni velük, ezért bekapcsoltam a robotkormányt, és beszélgettünk egy jó nagyot. Én arról meséltem, hogy mit nem tudnak Magyarországról nyugaton, ő meg arról, hogy miről nem tudósítottak Németországban Egyiptomról. Murszi megbuktatásának okairól, és hogy a katonai hatalomátvétel után ismét szabadon választott kormánya van Egyiptomnak.

2015.11.10. kedd

6. nap, 132 tmf

Mire jó a kornflakes…

Ma reggel én keltem fel a legkésőbb, 10 óra fele. Egy guszta repülőhal várt reggelire a tányéromon. Természetesen nyersen…

Méder Áron jót reggelizett volna belőle, de 7-ünknek kevés lett volna. Így a srácok meghagyták nekem, én meg lemondtam róla a delfinek javára…

Már csak egy napi járásra vagyunk a Zöldfoki szigetektől, és ha továbbra is arra tartanánk, akkor holnap meg is pillanthatnánk…

 Délelőtt megborotválkoztam a hajó végén. Elméláztam ugyan azon, hogy majd csak akkor fogok, ha átérünk az óceán túlpartjára, de mondom, ha valamelyik éjjel netán meglepne egy sellő, amikor egyedül ülök a kormánynál, amint meglátna ilyen szőrösen, még azelőtt gyorsan visszasiklana az óceánba, mielőtt elgondolkozhatnék rajta, hogy mit is kezdjek vele…

Este Gregor elhatározta, hogy elkészíti a mahi-mahi halfilét vacsorára.

Végy 4 marék kornflakest.

Mi a manó lesz ebből?

Egy nylonzacskóba tette, és szépen darabokra, majd porrá törte. Ez lett a zsemlemorzsa. Azt mondja chips-el is működik. Segítettem neki panírozni, mert piszok lassan haladt és a liszttől, tojástól, panírtól kétszeresére ragadtak az ujjai. Nagyon hálás volt az általam javasolt panírozási módszerért, és Simont bevonva nem soká el is készült a rántott mahi-mahi filé, párolt rizzsel. Mind a tíz ujjunkat megnyaltuk. 

2015.11.11. szerda

7. nap, 135 tmf

A nagy fogás

Farsang van.

Legalábbis Németországban. 11. hó 11-én, 11 óra 11 perckor kezdődik.

Mi meg, ehelyett kifogtuk utunk eddigi legnagyobb halát. Nem tudjuk, milyen jószág lehet, - talán tonhal? – viszont ravaszul küzdött a szabadságáért, és közben a hajócsavarra is rátekerte a damilt. Csáklyázás közben elvitte a halkiemelő csáklyát, így csak a testére hurkolt kötéllel tudtuk csak nagy nehezen kiemelni a végén.

Aztán Igor a búvárszemüveggel lemerült a hajó alá, és szerencsésen kiszabadította a hajócsavarunkat a rátekeredett zsinegtől.

A hal gyomrát felbontva találtunk benne néhány kishalat is egyben, 10-15 cm-esek is voltak köztük.

- Áááá, baby-fish!- örvendezett Simon.

- Nem, nem, Simon, ez csak a reggelije volt…- talán hiányoztál azon a biosz órán???

Az indulásunk óta, ma láttuk meg az első hajót, keleten, a látóhatár szélén elmenni. Csak 7 mérföldre volt tőlünk, de mégis alig-alig lehetett kivenni.

A szkipik úgy döntöttek, hogy elég délen vagyunk már - a 19. szélességi fokon - és ideje nyugatra fordultunk. Hiába kértem őket, hogy csak pár órát menjünk még dél felé, amíg meg nem látjuk a hegyeket, de hajthatatlanok voltak:

- Új irány 270°, fordulunk!- :((

Sajnos nem fogjuk látni a Zöldfoki-szigeteket, pedig még sötétedés előtt megpillanthattuk volna. Így aztán csak a GPS-plotternek kell elhinnünk, hogy tényleg ott van valahol 60 mérföldre, a látóhatár alatt.

Délután magyar halászlét csináltam, a la Cape-Verder Art. Először a hal fejét is beletettük a fazékba, de aztán kihajítottam, mert egyre inkább kékülni kezdett a lé színe, a hal bőréből kioldódó ízektől, illetve mert nagyon kilógott a csőre a fazékból. Végül egész jól sikerült, még ha kicsit haragos-kékes-pirosas színe is lett - de azért be kell valljam -, messze volt a hazaitól. Nagyon.

Minimum 2000 mérföldre.

Lassan egy szakácskönyv lesz ebből a naplóból…

Ebéd utáni sziesztázás a hajó elején

Este gyönyörű csillagos volt az ég. A navin két hajó AIS jelét figyeltük folyamatosan. Az egyik, a MADRIGAL V. volt, ami szintén egy katamarán lehet, mert 13 x 7m a mérete. Velünk párhuzamosan, ugyan úgy nyugati irányba halad, mint mi, de kicsit lassabban nálunk, tőlünk úgy 5 mérföldnyire északra. A fényeit nem látni, lehet, hogy be se kapcsolta, vagy túl alacsonyan vannak. A másik, a BOSTON nevű 300 méter hosszú teherhajó volt, ami 4 mérföldre mögöttünk keresztezte végül az utunkat. Jól lehetett látni a fényeit és tényleg jó hosszú volt, mert az orr és farlámpája közt volt vagy 2 centi… (a kinyújtott kezem ujjai közt…)

2015.11.12. csütörtök

8. nap, 148 tmf

Ember a vízben!    MOB!!! 

Man Over Board!

Na, ez is csak velem történhet meg…

Éjjel van. Szurok sötét, a hold éppen ma szabadnapos, és a csillagokat is felhők takarják. A hajónk 7-8 csomóval rohan, csak a műszerek után lehet kormányozni.

Egyedül állok a kormánynál, ki vagyok kötve rendesen, Gregor és Bijan ott alszanak mellettem, karnyújtásnyira.

A Garmin navi érintőképernyőjén meg szoktam nézni pár dolgot, AIS információkat például, de most véletlen egy olyan helyen érintettem meg, hogy feljött vagy 7 választható gomb.

Sehogy se tudtam visszalépni a térképhez, bármit csináltam. Megnéztem 6 gombot, mindegyikkel más menübe lehetett belépni, nekem nem ez kell.

Maradt a 7. gomb, amin piros betűs szöveg volt, és pont ezért nem tudtam elolvasni.

Megpróbálom ezt is, legfeljebb ha nem az, visszalépek ide ugyan úgy, ahogy az előbb.

Megnyomtam azt is.

MAN OVER BORD!!!

MAN OVER BORD!!!

MAN OVER BORD!!!

Ez villogott mind a három műszeren.

Hogy a bánatba kell ezt leállítani?

Most vajon riadóztattam mindenkit a közelben?

A kormányállás nappal,                 és pont így "láttam" éjjel

Teringettét!

Mit kell ilyenkor csinálni? Beugrani a vízbe?

Ezt nem mondták a biztonságtechnikai oktatáson!

Aztán,  BIZTOS, HOGY EMBER A VÍZBEN??? – villogott utána az összes kijelzőn egyszerre, és én csak egy IGEN választ láttam.

Hát ez hülye. Ha most tényleg beesek a vízbe, ki a hóhér nyomja meg nekem az IGEN gombot?

Aztán derengeni kezdett, hogy ezek minimum két szereplőben gondolkoznak, az egyik beesik, a másik meg szorgalmasan nyomogat és válaszolgat a kérdésekre.

Amíg ez a program futott a buksimban a háttérben, addig a felszínen oroszlánként küzdöttem, hogy megtaláljam a NEM gombot, vagy eltüntessem az egész marhaságot, hogy végre láthassam, merre is megyünk…

Próbálhattam én akármilyen kombinációt, a rendszer szabó-biztosra volt tervezve, és arra, hogy essen má be valaki BIZTOS a vízbe!

És akkor, egyszer csak:

LOBBB! Hangzott fentről, diszkréten, de ellentmondást nem tűrően.

Átlobbant a nagyvitorla a másik oldalra, visszabeggelt! Nem volt nehéz dolga, mert mint mondtam, a bummot a szokásos 70-80° helyett, csak 40-re tudjuk kiengedni. Még szerencse, hogy maga a bumm a helyén maradt, mert a preventerrel szorosan ki van biztosítva, le van kötve állandóan.

Az ákom-bákomát!

Ez a kormányosok legnagyobb szégyene, ha nem figyel eléggé, és az irányítása alatt átvágódik a nagyvitorla. Meg persze veszélyes is piszkosul.

Amíg próbáltam kikódolni a műszereket, és egyik gombot nyomogattam a másik után, hogy lássam végre, merre haladunk, merről fúj a szél - hiába nem mozdítottam a kormányon semerre sem - a hullámok és a szél szépen csendben elforgatták a hajót a sötétben - és persze, miért is ne - a rossz irányba!

Ha a másik irányba fordult volna, nem történik semmi, mert lassan szélbe állt volna a hajó, és elkezdenek lobogni a vitorlák.

De nem, a kedves ALICE a rossz irányba fordult velem, a nagyvitorla pillanatok alatt átlobbant, és tekerhettem én ellenkező irányba a kormányt ütközésig, esze ágában sem volt a kicsikének visszafordulni.

Miért is tenné meg nekem?

Nem is csoda, hisz velem csak az 1 négyzetméteres kormánylapátok voltak, a széllel meg a 62 nm-es nagyvitorla… Naná, hogy neki lett igaza.

Bakker! Ez sehogy sem akar visszafordulni! Hiába van kitekerve teljesen a kormány nyaka...

Mese nincs, telefon (már régen) nincs, úgyhogy itt a közönség segítségét kell kérnem.

Megrángattam hát az alvó szkipi lábát:

- Gergoréé! - (ez azt jelenti szlovénül, hogy: Hé, Gregor koma, figyelj csak!) - Van itt egy kis little bit problém! Tulajdonképpen minden rendben van, semmi baj, a vitorla is jól áll, csak a másik oldalról fújja a szél, a másik meg az, hogy ez az idióta Garmin azt hiszi, hogy a vízben vagyok, pedig nem, hát látod…

Látszott rajta, hogy nagyon szeretné megérteni az összefüggést a patent halse és a MOB riasztás között, de aztán inkább elkezdte ő is csépelni a gombokat a műszereken - kicsit célirányosabban mint én, mert nem csak hogy el is tudta olvasni, hogy mi van odaírva, de meg is értette – és nem sokára eltüntette az ember a vízben riasztást. (Gondoltam, ha maradt volna még kb. kétszer ennyi időm, lehet, hogy nekem is sikerült volna a fennmaradó variációkból...)

A műszerek újra működtek, és most már láttuk, hogy időközben majdnem hátraarcot csinált a hajó alattunk.

Motor be. Erre mindenki fel.

Ébredt.

Hát persze.

Hajó visszafordít, és mintha mi sem történt volna, hus-hus mentünk tovább.

Gregor felajánlotta, hogy ő most akkor maradna a kormánynál inkább.

Jól van, - OK - válaszoltam. (Igazad van, én is ezt tenném a helyedben)

Hát ez volt a „Szegény Szabólegény esete a kis piros fránya gombbal” igaz története.

És most vissza a napi dolgokhoz.

Egy hete vagyunk úton

Megtettünk 1000 tengeri mérföldet, majdnem az út egy harmadánál járunk. Remélem, tudjátok követni azon a honlapon. Eddig gyakorlatilag pont olyan az út, mint amilyennek elképzeltem. Nagyon jó időnk van, nappal 27-28 C° van, este 24-26. A víz 27 fokos. Süt a nap, csak néha van pár felhő, eső eddig még nem esett. A szél egyenletesen 15-20 csomóval fúj, most már keletről, így ez már a passzát szél övezete lehet. Jókat eszünk-iszunk, olvasunk, kártyázunk néha, jó zenéket hallgatunk és kormányzunk éjjel-nappal.

A hajó - néhány malacságától eltekintve - jól működik, kielégítő életteret ad hetünknek. Ennél a szélerősségnél, és a 6-8 csomós hajósebességnél a katamaránunk „állva halad”, nem dől meg úgy, mint egy egytestű vitorlás. A poharak, üvegek nem dőlnek fel, és a leves sem borul ki a tányérból. Természetesen van a hajónak egy imbolygó mozgása, ahogy átgördülnek alattunk a hátulról jövő hullámok, de ezt az első két nap alatt sikerült megszoknunk.

A horgot a nagy hal óta már nem vetjük ki egyelőre, mert a fülünkön is hal jön ki. Ma este - a változatosság kedvéért – fokhagymás halszeleteket sütöttem.

A „sun-downer”, a naplemente ital - ami hol rum, hol Campari, mint ma – valahogy egyre előrébb csúszik. Lassan már egy órával a naplemente előtt elkezd Bijan mocorogni (nem én!), hogy mit is fogunk ma inni. Eddig senki sem tiltakozott, hogy korán van még öcsi. Valahogy én sem. Ma este csak a csillagok világítottak - de azok szépen - amikor éppen nem takarták el a felhők. Ha még egyszer jönnék, biztos hoznák egy csillagképes könyvet magammal. Meg egy szakácskönyvet. Viszont Gregor mutatott egy nagyon jópofa App-et a Night Sky-t. A telefont (na, az enyémet már nem) a csillagokra tartva, kirajzolja a csillagképet, és kiírja a nevét. Sőt a horizont alatti csillagokat is megmutatja, de még azt is, ami a hajónk feneke alatt van, amit a föld túloldalán láthatnak.

Hajnalban, három óra körül, észrevettem portsaid-on (backbordon, vagyis a hajó bal oldalán) egy hajó fényét. Semmilyen AIS jelet nem adott magáról, így nem tudjuk mi lehetett. Viszonylag közel, néhány száz méterre haladhattunk el mellette, mert 2-3 perc alatt elhagytuk, és a fénye eltűnt mögöttünk a sötétben. Egy kisebb, zödfoki-szigeteki halászhajóra gyanakodtunk. Akár mekkora is ez az óceán, azért nem árt itt is figyelni. 

Az AIS berendezéssel én 3 éve találkoztam először. Minden nagy tengerjáró kötelezően fel van már vele szerelve, és lassan egyre több vitorlás is. Az AIS 10-20 másodpercenként elküldi a hajó haladásának legfontosabb adatait (neve, pontos helye, sebessége, iránya, méretei, mit szállít, honnan-hová megy, stb.) a VHF rádió egyik csatornáján, amit 20-30 mérföldes körzetben lehet fogni, és figyelmeztet, ha két hajó útvonala veszélyesen keresztezi egymást.

A mi hajónk, az ALICE, csak AIS vevővel van felszerelve (csak vevőről eddig még nem hallottam), de ez is nagyon hasznos jószág, mert már akkor észrevehetünk hajókat, amikor azok még a horizont alatt vannak, vagy a sötétben még nem is látszanak. Ha meg 2 mérföldnél közelebb jönnek, akkor pedig hangjelzéssel is riaszt a kütyü. Most már vannak AIS jeladóval felszerelt mentőmellények is, ami kimondottan hasznos lehet, abban a bizonyos esetben, ha úgy esnél bele a tengerbe, hogy rajtad is van ez a cucc.

2015.11.13. és ráadásul péntek

10. nap, 149 tmf

Vitorlajavítás a magasban

Délelőtt előszedtem a nyári pólóimat, amik eddig nagy sporttáskámban maradtak, az ágyunk alatti tárolóban. A szűk, fülledt kabinban sikerült tisztességesen megizzadni, mialatt kibányásztam mindent, és a meleg, meg a szennyes ruháimat visszapakoltam oda. Jól esett utána a fürdés a hajó végén, bár folyamatosan egyensúlyozni kell közben.

Az utóbbi időben, mindegyikőnk fehér törölközőjén barna csíkok jelentek meg. Na, nem olyan „tigriscsík” jellegű, amilyet Sörös őrvezető hagyott valamelyikőnk ágyán a lepedőn, a katonaságnál, amikor fürdés előtt, egy szál …, hmm, hogy is mondjam,   magában odaült, hanem jóval hosszabbak. A szaharai finom por volt a felelős érte - mint megállapítottam – ami belepte a korlátok drótjait (amire kiteregetjük a törölközőinket) és a párás fehér kabintetőt is. Pedig 700 mérföldre vagyunk Afrikától, 1300 km-re!

Ezt hallottam: - Az enyém leér a vízbe!        Mire a válasz: - Az enyém meg az óceán aljáig...

Délben Gregor fabrikált magának a biztosító övekből egy beülőszéket, egy Bootsmanstuhl-t (mert az sincs a hajón), amiben felhúztuk az árbocra. A nagyvitorlánk mindig neki-neki ütődik az árbocot oldalra- és hátramerevítő drótkötélnek (amin még egy műanyag védőcső is van), pedig még 45 fokig, azaz félszeles állásig sem engedjük ki, és az már több helyen kidörzsölte a nagyvitorlát a merevítőlatnik zsákjainál. Eddig a nagyvitorlán – azt leeresztve - a sérült pontokra próbáltunk védőréteget ragasztani, de azok rövid idő után mind leváltak. Most magára a vantnikra, az árbocmerevítő drótkötelekre ragasztott Gregor védőburkot a magasban. Reméljük ezzel már sikerül megóvni a nagyvitorlánkat a további károsodásoktól.

Ma este új holdunk van. A naplemente után pár órával vált láthatóvá a nyugati égbolton, de aztán nem sokkal később holdlemente is lett. A Vénusz hajnalban olyan erősen világított, hogy szabályos ezüsthíd vezetett hozzá a vízen, mint a holdhoz a Balatonon.

Az éjjeli őrség közben Igorral beszélgettem egy jó nagyot. 26 éves, és már hat éve szkipperkedik főleg az Adrián, vitorlásokon, és néha 60 lábas motorjachton. A vitorlásokat sokkal jobban szereti. Az egyik Bavaria 46-ost ő hozta el egy társával 22 nap alatt Tenerifára, egy törökországi Navigare bázisról. A Korintoszi csatornán keresztül jöttek, Zakintos mellett, Plaremo és Mallorca érintésével, Gibraltáron keresztül. Az Ion tengeren láttak menekült csónakokat is, és egyszer egy tengeralattjáró is felmerült mellettük. Kérdezték, és távcsövön is figyelték, hogy vannak-e szírek a hajón, aztán ismét lemerültek, és eltűntek. 1200 eurót fizettek neki azért az útért, meg ezért is annyit fog kapni, hogy átmegy velünk az Atlantin. Kevesli, de ez a piaci ár jelenleg. Pár évvel korábban csak 600-at fizettek volna, egy ugyan ilyen átkelésért. Azt tervezi, hogy pár hónapig a Karibon marad majd, és szkipperként fog dolgozni. 120-150 eurót lehet kapni naponta ott is, ha zöldfülű charter-turisták fogadják meg kapitánynak. Persze ebből is adózni kéne valahol… Aztán majd alakul valahogy.

Igor pihenőben

2015.11.14. szombat

10. nap, 143 tmf

ARC és szesz

Mivel hajnali 4-től 8-ig voltam Bijannal a kormánynál, ezért utána lefeküdtem aludni. 10 órakor ébresztettek, hogy kész a reggeli, gyümölcsös-fahéjas-tejberizs, kérek-e? Naná.

Full-service volt, az ágyba hozták… Ez igen! És még finom is volt.

Délelőtt megborotválkoztam, utunk során másodjára. Nem említeném, ha nem egy mókás jelenettel zárult volna. Miután kész lettem a borotválkozással, egy kis félliteres ásványvizes üvegből, édesvízzel bepacsmagoltam az arcom, lemostam a maradék habot. Jiri odaugrik hozzám elkerekedett szemmel, kikapja az üveget a kezemből, és önt ő is egy kicsit az ujjaira, és hitetlenkedve megszagolja:

- Slugovica??? - kérdi döbbent arccal.

- Nem, dehogy, de miért kérded?

Aztán rájöttem. Ugyan ilyen kis félliteres üvegben hoztam magammal a magyar – nekik rettenetes – körtepálinkát, amitől nem győztek prüszkölni. A jó Jiri barátunk nem hitt a szemének, hogy milyen sokrétű ez a magyar pálinka, hogy After-shave-nek is jó, vagy, hogy milyen hülyék a  magyarok, hogy még a borotválkozás után is pálinkát használnak arcszesznek. Végül is szesz ez is, meg az is, nem igaz? :)) Aztán ő is jót derült az egészen. Azért nem olyan rossz az a pálinka, csak egy kicsit erős… 

Ott van a borotvahab mögött a "butykos"

Délelőtt kipróbáltam a mosást kézzel, vödörben, tengervízzel. Működik. Hátha még mosószert is használtam volna a kézmosó helyett, talán még olyan tiszta illata is lett volna a pólóknak… Mint amilyen nem lett. De, most már legalább nem állt meg, mikor a sarokba dobtam…

Na, nem volt az olyan vészes, csak ráfért már egy kis mosás, tényleg…

A déli saláta után, nekiláttam barkácsolni egy szextánst - egy napmagasságmérőt – a kekszes papírdobozból. A kis lyukon átnézve lehet az alját vízszintesen tartva a horizontra irányítani, és akkor egy másik megfigyelő le tudja olvasni az alján lévő skáláról, hogy a függőleges oldal milyen szögben vet árnyékot, azaz éppen hány fokos szöget zár be a nap magassága a horizonttal. Holnap, amikor a nap delel, majd kiderül, hogy hol is vagyunk. Tényleg itt, ahogy Gregor állítja, vagy netán Grönlandon… 

Az étkezési szokásaink lassan kialakultak. Reggel 2-3 ülésrendben reggelizünk, ki hogy kel fel az éjszakai őrség után. Délben egy könnyű salátát eszünk (hogy fogyjon a friss zöldség) szalámival vagy sonkával, esetleg tonhalkonzervvel és kenyérrel.

Este pedig jön a vacsorafőzés és a sun-downer. Még mindig van egy utolsó adag a legutolsó big-fishből, de már lassan kifogytunk a variációkból. Tegnap ismét rántott halat csináltak a fiúk, ma meg valami curry-s, rizses hallal próbálkozom majd.

Még megbíznak bennem… :))

Délután a repülőhalakat figyeltem a hajónk orrán lévő hálóról. A vízből kiugorva az őket üldöző ragadozó halak (vagy a hajónk) elől menekülnek, fentről a levegőből meg a tengeri madarak csapnak le rájuk. Nem egy nyugis élet… Ahogy kiugranak az óceánból, pár „szárnycsapás” után - 30-40 méter hosszan is - vitorlázva repülnek nem sokkal a víz felszíne fölött, a hullámvölgyek közt kanyarogva, majd egy hasassal - mint a pingvinek - visszacsobbannak a vízbe. Ma reggel hármat is találtunk a hajó elején. Este úgy látszik magasabbra ugranak mint nappal, meg a hajónkat se láthatják jól, mert nappal eddig még egy sem érkezett.

Ma hajnalban sikerült egy szerencsés társuk életét megmentenem, mert pont a kormányállás előtt landolt hajnalban, ott vergődött, így idejében észrevettem és vissza tudtam dobni a tengerbe. Sajnos nem kérdezte, hogy van-e három kívánságom, pedig így 10 nap után lett volna néhány jó ötletem...   

Hajnali 3-tól 4-ig álltam egyedül a kormánynál. Igor és Simon ott húzták a lóbőrt az asztal melletti padon (mint én is éjféltől kettőig). A szél megerősödött, 20-24 csomóra és folyamatosan 10 csomó feletti sebességgel repesztettünk az éjszakában. A maximum 12,3 volt. Aki vitorlázott, az tudja, hogy a hajón már a 8 csomós sebesség is száguldásnak tűnik, hát még éjszaka. Figyelni kell nagyon, mert a hátulról és oldalról folyamatosan jövő hullámok akár 10 fokot is el tudják dobni a hajó farát, a követendő iránytól.  

2015.11.15. vasárnap

11. nap, 170 tmf

Mi van, ha leáll a GPS jeladás?

Legrosszabb esetben Mexikóig vitorláznánk, ha nem találnák el egy karibi szigetet sem.

De tényleg. Mit csinálnánk, ha nem írná ki a helyzetünket a navi, GPS jel hiányában? (mit csinálnának a repülők egyáltalán?) Szextáns nincs a hajónkon, talán csak a greenwhich-i UTS pontos időt tudjuk nagyjából. Az ugyanis a hajóidőnk.

Na, ezért barkácsoltam tegnap egy kis napmagasság mérőt, egy „szextánst”, hogy kipróbáljuk, milyen pontosságra is jutnánk a modern technológia nélkül.

A nap delelése előtt, és utána is csináltunk pár mérést. Persze párszor pont akkor takarta el egy kisebb felhő a napot, amikor nem kellett volna, úgyhogy azt is átélhettük, hogy mit érezhettek a régi navigátorok hasonló esetben. Nem egyszerű, legalább pár másodpercre fixen a horizontra tartani a „műszert” az imbolygó hajón, de minden esetben 37° körül mértünk a függőlegestől.Levonva az általam számított 14,08°-ot, ami abból adódik, hogy szerintem a mai napon, november 15-én ennyivel délebbre van a nap az egyenlítőtől, azt kaptuk, hogy a 23. szélességi fokon vagyunk. A GPS szerint meg a 18.-on. Az 5° eltérés elsőre nem soknak hangzik, de ha azt vesszük, hogy az 300 mérföld, azaz kb. 560 km, akkor nagyon jó, hogy most az Atlanti óceán közepén vagyunk és nem az Adrián...

Napmagasságmérés délben

Délután Jiri észrevett egy vitorlát a távolban. AIS jelet nem adott, így csak annyit láttunk a távcsövön, hogy egy kétárbocos vitorlás halad tőlünk északra, velünk egy irányban. Csak egy orrvitorlája volt felhúzva a raumos szélben, így jóval lassabban haladt mint mi, egy óra múlva el is tűnt mögöttünk. Furcsa, ki a manó, és miért döcög egy orrvitorlával a kétárbocosával 3-4 csomóval, amikor 5-6-tal is mehetne. Bijan szerint biztos kalózhajó, és majd csak sötétedés után fog minden vitorlát felhúzni és utánunk eredni, hogy megcsáklyázzon minket. Tuti.

Résen leszünk, nem fog minket meglepni!

Később rájöttem, hogy minden bizonnyal passzátszél-vitorlázatot hordhatott az a kétárbócos, azaz két orrvitorlát egyszerre, egyiket a baloldalra, a másikat meg a jobboldalra kifeszítve. Ilyen távolságról, még távcsővel sem lehetett kivenni a másik orrvitorlát, mert az innenső teljesen kitakarta.

Nem sokkal később egy cápa úszott velünk szembe starboard-on (Steuerbordon, azaz a hajó mentirány szerinti jobb oldala mellett), de én már nem láttam, amikor felszaladtam a fedélzetre, úgyhogy sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudom a jelentést. Este nutellás palacsintát csinált Igor az utolsó tojásokból. A halkúrának vége. Végre. Gregor megfenyegetett minket, hogy holnap ismét pecázni fog. Ki van zárva, ebben teljes volt az egyetértés.

2015.11.16. hétfő

12. nap, 154 tmf

Mégis itt vagyunk!

A tegnapi mérés lehangoló eredménye nagyon foglalkoztatott, úgyhogy ma utánajártam a differenciának. Először is a műszeremet „kalibráltam” újra, leellenőriztem a berajzolt fokokat, és egy fél fok eltérést találtam rajta. Ez még mindig nem magyarázat, az így már csak 4,5° eltérésre. Aztán Willy segített, hogy a légkörnek is van egy fénytörése, amit a szextánsok használatakor is figyelembe kell venni, és ez is fél vagy 1-2 fokot jelenthet. De melyik irányba? Tudjátok, amikor megy le a nap, és éppen eléri a horizontot, akkor valójában már a látóhatár alatt van, és csak a fénytörés miatt látjuk még úgy, hogy fent van. Valószínű akkor lehet 2° körül az eltérés, de amikor délben magasan áll, akkor ez csak maximum fél fok körül lehet. Ok. Akkor még mindig van 4° eltérés, vagy 5.

A hajó billegéséből adódó rossz mérés lehetőségét elvetettem, mert több mérés között is csak fél fok volt az eltérés. A különbségnek tehát ott kell lenni, hogy november 15-én délben a nap nem 14,08 fokkal van délebbre az egyenlítőtől, mint ahogy számoltam, hanem 18,5° körül. De miért?

Aztán rájöttem. Én a napok arányában számoltam ki, a differenciát (szeptember 21-én az egyenlítő fölött, 0°-on áll a nap, december 21-én pedig a déli térítőn, 23,5°-on. A 91 nap 36/55 arányban oszlik meg, vagyis így számoltam ki november 15-ére a 14,08°)

Igen ám, de ez azt jelentené, hogy a nap lineárisan, egyenesen mozog, és a végpontokon december 21-én és június 21-én élesen fordul vissza. Úgy számoltam ki, mint ha a föld lapos lenne, vagy legalábbis kocka. Bakker!

Márpedig ez nem így van, tudjuk pár éve, hogy a föld gömbölyű, és ez esetben a nap mozgását egy sinus-görbével lehet leginkább leírni.

Fel is írtam a feladatot: az y tengelyen a két végpont a 23,5 és a -23,5°, az x tengelyen pedig az év napjai (dec 21:-23,5° , márc 21: 0° , júni 21:+23,5° , szept 21: 0°) és megkérdeztem Bijant, hogy ki tudja-e számolni, hogy november 15-én, a sinus görbe szerinti 329. naphoz hány fok tartozik. Azt mondta igen, de van-e számológép a telefonomon?

- Van hogyne, de te most szívatsz engem? – kérdeztem.

- Nem, mégis miből gondolod?

- Tudod, hogy a második nap óta Neptunnál van a telefonom a tenger fenekén…

- Jaaa, tényleg, bocs.

Mondtam neki, hogy addig fel ne álljon, amíg 18,5° nem lesz az eredmény. Legnagyobb örömünkre, már az elsőre 18,9° jött ki, úgyhogy gyorsan meg is egyeztünk, hogy a fennmaradó 0,4° eltérést a nap fénytörése okozza…. :))

 Gregor és Igor is kíváncsian figyelte a műszerkészítést, a méréseket, a hibakeresést, és nagyon tetszett nekik az egész projekt, le is fényképezték a vázlatrajzokat, a számításokat a papírszextánssal együtt.

A feladatot megoldottnak tekintettem, úgy is mondhatnám mint anno a seregben, hogy „Evtrsak, a feladat végrehajtva, JÓL elbaftuk a napot!”.

Ennek örömére, és utunk során először, hajóidő szerint 17 órakor, gin-tonic-kal ünnepeltük az Adrián már jól megszokott gin-tonic-time –unkat.

Apropó hajóidő. A hajón az óráink (az enyém kivételével) a greenwhich-i UTS idő szerint járnak, azaz egy órával kevesebbet mutatnak, mint Magyarországon. Az időzónák 15 hosszúsági fokonként változnak egy órával (így jön ki a 24 óra a 360°-ra), és mivel már a nyugati hosszúság 37-ik foknál járunk, ezért már elvileg 3 óra az eltérés az otthoni és a helyi idő közt, és kettő a greenwhich-ihez képest. Az, hogy nem igazodunk a helyi időhöz, csak annyit jelent, hogy a nap nem 18 óra helyi idő szerint megy le, hanem 20 órakor, a hajóidő szerint, meg nem 6-kor kel, hanem 8-kor. Na bumm…És akkor mi van?

Semmi, legfeljebb téli vagy nyári helyett trópusi időszámítás.

A térképről kiderült, hogy bizonyos értelemben már elértük Amerikát. Átléptük a 35. hosszúsági fokot, ahol Brazília kezdődik, igaz „egy kicsit” délebbre.

Ma végre sikerült hazatelefonálnom. Van ugyan szatelit-telefon a hajón, és azt használhatnánk is díjfizetés ellenében, ha fel lenne töltve a kártyája.

De csak pár egység van rajta, ami 2 sms-re elég fejenként. Az viszont legalább 1000 karakter lehet. Küldtem is haza egyet kb. egy hete, de azt sem kapták meg, mint ma kiderült. Ezért aztán megkértem Gregort, hogy kérje meg sms-ben (ő is csak azon kommunikál, neki sikerül), hogy töltsék fel a telefont 50 euróval, hogy tudjak telefonálni. Ez láthatólag meg is történt, mert ma sikerült is telefonálnom. Viszont azt, hogy végül is mennyivel töltötték fel, illetve mennyi a percdíj, azt még mindig nem tudjuk. 

Ennek örömére, este pásztortarhonyát csináltam Jiri-vel, hazai alkatrészekből.

Az a kis kütyü a szélvédő előtt, az a szatelit-telefon 

2015.11.17. kedd

13. nap, 159 tmf

Félúton járhatunk

Indulásunk óta eddig 1800 tmf-et tettünk meg. A cél, a Brit Virgin-szigetek (BVI), innen 1400 mérföldre van még légvonalban. Mivel mi nem tudunk egy rövidebb utat az erdőn keresztül, és még a hátszél előtt is keruzolgatnunk kell, a hátralévő 1400-ból lesz vagy 1600-1700 tmf. Ezt feltételezve már túl vagyunk az út felén. Viszont a hivatalos mulattság, amelyre mindannyian meg vagyunk hívva, csak a Rum-Line átlépésekor lesz, ami a térképünkön a 40°36,512 hosszúsági vonalnál van berajzolva. Ezt valószínűleg ma este fogjuk átlépni. A Rum-Line a felezővonal, az indulási helyünk, Tenerifa - San Miguel (16°36,926) és BVI - Tortola (64°36,099) hosszúsági vonala közt.

Nem, ez sem az én telefonom

Több oka van annak, hogy hátszél helyett, „raumosan” (nem írtam el, nem rumosan), vagy ahogy másképp mondják, háromnegyed széllel keruzolgatunk nyugat fele.

Az egyik, hogy eddig, a Zöldfoki-szigetek óta szinte soha nem is fújt teljesen hátulról, azaz pontosan kelet felől a szél. (akkor ez most passzát vagy nem passzát?)

A másik, hogy ezzel a vitorlázattal nem is tudnánk igazán hátszéllel haladni, vagy csak jóval lassabban, mert a nagyvitorlát a szokásos 70-80° helyett csak kb. 40°-ig tudjuk kiengedni, mert már így is eléri fent a – most már kipárnázott - vantnikat.

A harmadik, hogy nincs spinakkerünk (még felhúzókötele sincs!), amit hátszél és majdnem hátszél esetén nagyon jól lehetne használni. Viszont az is igaz, hogy a spinakker a maga 110 négyzetméterével, ami a jelenlegi nagy- és orrvitorlánál (62+26 nm)is jóval nagyobb, már túl sok lenne 20-24 csomós szélben.

Így aztán a szél előtt keruzolgatunk, ami azt jelenti, hogy a cikk-cakkos haladás miatt hosszabb útvonalat teszünk meg, de feltehetően rövidebb, vagy maximum kb. ugyan annyi idő alatt mintha egyenesen haladva, hátszéllel kínlódnánk ezzel a vitorlázattal.

2015.11.18.szerda

14. nap, 154 tmf

Kalóztámadás az éjszaka közepén

Még most is remegnek az ujjaim a billentyűzet felett, ha felidézem az éjjeli eseményeket. A kutyaőrséget, éjféltől hajnali négyig Willy és Bijan adta, mi pedig odalent aludtunk, én természetesen pálmafákról, a többiek meg feketékről álmodva…

Hajnali egy körül lehettet, talán éppen akkortájt, amikor átléptük a Rum-Line-unkat, hogy a kalózok lecsaptak ránk. Bijannak nagyon igaza volt azzal a kétárbocossal kapcsolatban, két nappal korábban. Willy állt a kormánynál, a holdfény elvakította, így nem vette észre, ahogy a kalózok megszállták a másik oldalról a hajónkat. Willyt rögtön a kormányhoz kötötték, Bijant pedig gúzsba, és vadászatot indítottak utánunk, stílusosan a Karib-tenger kalózainak bömbölő zenéjére. Bezárkóztam a kabinomba, de két pillanat alatt baltával rám törték az ajtót, és felhurcoltak a fedélzetre, úgy mint a többieket.

Megtalálták az utolsó hordó rumot is, csapra verték, és megpróbáltak leitatni minket, hogy kiszedjék belőlünk a kincsek helyét, de mi igen sokáig, becsületesen álltuk a sarat. Egy idő után Simon és Bijan nem bírta tovább a megpróbáltatásokat, és hogy életüket mentsék, átadták legféltettebb kincsüket, a Playboy legutóbbi számát. (ami állítólag a legszebb német egyetemista lányok életéről közöl hiteles, igen részletgazdag leírást. Érdekességként elmondták -  MONDOM CSAK HALLOTTAM! - hogy az egyik kisasszony másodéves fizika-hittan szakos hallgató. Lassan kezdem én sem érteni a világot…)Ez látványosan hatott, mert két kalózunk, Greg Sperrow és Igor Hook (a kampójával együtt), igen csak megenyhültek irányunkban - Willyt és engem is elengedtek - és az értékes zsákmány örömére tűzijátékot rendeztek az éjszakában.

A végén aztán igen csak összekomáztunk, és elhatároztuk, hogy velük együtt délre fordulunk, és a Rum-Line mentén - azt minden nap át-átlépve - a Déli tengerekre hajózunk.

Reggel, a fedélzeten elterülve ébredünk, és csak az ide-oda guruló rumosüvegek látványa győzött meg minket arról, hogy mindez, nem csupán álom volt…

Na jó, ez utóbbi csak olyan kis Gulliveres túlzás volt, hogy hihetően fejezzem be a történetet,  viszont a többi, szín igaz, találtam is róla képeket a fotoaparátomon. Még ha rumáztatta, homályosak is egy kicsit a képek.

Mindazonáltal a mai délelőtt, valahogy kicsit visszafogottan telt.

Talán ezért is határoztuk el, hogy nem árt egy kis felfrissülés, és fürödtünk egyet az óceán közepén. Vitorlák le, kötél végén bója kidob, és hajrá. Igor a kabin tetejéről, a bummrúd mellől ugrott fejest, én nem akartam véletlenül sem a mentőcsónakban landolni, így csak a hajó végét választottam startkőnek. Nem ártott figyelni, mert a vitorlák ugyan le voltak húzva, de a hajó nagy oldalfelületébe a szél belekapaszkodott, és egy csomóval sodródtunk. A hullámok miatt meg, a hajó vége a fürdőlétrával együtt legalább egy métert emelkedett és süllyedt föl-le, ezért jókor kellett odaérni és belekapaszkodni, hogy kiemeljen, és ne fejbe verjen helyette….

Cápáktól nem tartottunk, mert három nappal ezelőtt láttunk egyet, 400 mérföldre innen….:)

Azért a hajót már nem mertem körbeúszni.

Mégis, egyedülálló élmény az óceán közepén fürdeni.

Este szabadtéri moziban voltunk a hajó tatján. Szélesvásznú kép a laptopról, mozi hanghatás a hajó multimédiás hangrendszeréből.

Aktualitásként, a Vissza a jövőbe sorozat első részét néztük meg eredeti hanggal, és angol alirattal. Mindent értettem.

Mert láttam már jó párszor. Viszont, még mindig rácsodálkozik az ember néhány új apróságra, amire eddig még nem figyelt fel.

Erről is csak azt tudom mondani, mint más, egyébként hétköznapi dolgokról - mint például a palacsintasütésről is -, hogy egészen más az óceán közepén, a holdfényes éjszakában surrogó hajón átélni, mint otthon a lakásban.  

2015.11.19. csütörtök

15. nap, 140 tmf

Víz a fenékben

Na, nem az enyémben…

Az éjszakai őrségre be szoktunk öltözni, hosszú nadrágba, viharkabátba, mert igaz hogy

24 C°-nál nincs hidegebb, de az állandó szél gyorsan „átfújja” az embert. A mackó-nadrág helyett ma hajnalban én is kipróbáltam a vízálló nadrágot. Jól működött, mert pont eleget szellőzött, de nem fújt át rajta a szél. Sapkát is vettem a szél ellen, és reggel úgy néztem ki, mint egy:

 Gazdag zsákmánnyal hazatérő jóllakott rákhalász az Északi tengeren, a felkelő nap első sugaraival a hátában

Legalábbis Bijan szerint.

Két hete vagyunk úton. Egyelőre jól bírjuk. Egymást is. Nem volt még összeveszés, de még talán „szömölgyök-összeráncolás” sem. A fejenként napi 3-4 óra kormányzás sem megterhelő még, elvonja kicsit az ember figyelmét.

Az, hogy még jól érezzük magunkat, az nem azt jelenti, hogy mennénk még egy kört, ha ma odaérnénk, nagyon is szívesen kikötnénk valahol, aztán pár nap múlva mehetnénk tovább.

Ha rajtam múlna, én megállnék a Zöldfoki szigeteken vagy egy hétre és aztán a következő uticélnak a legközelebbi Barbadost, vagy Santa Lucia-t választanám, ahová az általunk eddig - 14 nap alatt - megtett úttal már simán ott lennénk.  

Tegnap csináltunk egy kis leltárt az élelmiszer fronton.

A zöldség és gyümölcs zöme elfogyott, csak hagyma, citrom és némi krumpli van még.

Tartóskenyér is van még kettő, ettől függetlenül Igor megpróbál ma kenyeret sütni.

Viszont van bőven konzerv, főznivaló tészta és ivóvíz. Én például eddig, a rám 14 napra kalkulált 28 liter vízből még csak 8-at fogyasztottam. A többi tea, sör, üdítő, gyümölcslé, nestea és leves volt.

 Délután ellenőriztük a két hajótest fenekét, és a mienkben vizet találtunk. Gyorsan kiderült, hogy nem kaptunk léket, nem tengervíz, se nem szennyvíz, hanem a zuhanyzónknak (amit nem használunk) és a kézmosónknak van egy közös kb. 20 literes kis szennyvíztartálya, ami megtelt és mivel a teteje nem vízzáró, a kézmosásra, fogmosásra hasznát szennyvíz túlfolyt a hajófenékbe.

Egy automatikus pumpának ki kellett volna szivattyúznia a tartályt, de valamiért nem működik. A fenék szárazon tartásáért felelős bilge-pumpa meg ilyen kevés (3-4 vödörnyi) víztől  még nem indul be. A hajó alját kimertük szárazra, és most már nem használjuk ezt a kézmosót (se). 

Este a „Vissza a jövőbe” második részét vetítették, és én ma az első sorba kaptam jegyet.

2015.11.20. péntek

16. nap, 171 tmf, eddigi új csúcs

Esősre, szelesebbre fordult az idő

Ma hajnalban 22-24 csomósra erősödött a szél. 30-as befújások is voltak, jó hogy előtte két reffel is csökkentettük a nagyvitorlát, és az orrvitorlán is betekertünk egy kicsit.

Egész délelőtt esett az eső, felhős volt az ég, a szél ereje sem csökkent, a hullámok viszont nem nőttek szerencsére, csak inkább oldalról, kellemetlenebb irányból jönnek. Sajnos nem „csak egy rövid trópusi esőnek” néz ki, hanem akár három napig is eltarthat, ha igaz az előrejelzés a front nagyságáról. Pedig Willy szerint emelkedik a barométer. Nem tudjuk, hogy jobbra-balra mekkora a viharzóna kiterjedése, így puszta találgatás arról spekulálni, hogy merre lehetne kijutni belőle gyorsabban. Tehát megyünk egyenesen nyugatra, a célunk, Tortola felé, és reméljük, hogy mielőbb áthalad felettünk ez a front.

 És ezt hívják „Barfuβ-Route”-nak...

A kormányos vízhatlan ruhában áztatja kint magát, mi pedig beszorultunk a hajóba. A „fedett hátsó terasz” belsejében még lehet ülni, oda nem csap be az eső, lehet még ücsörögni a szalonban, a térképasztalnál – itt írok most, innen legalább ki lehet látni rendesen – és lehet lent próbálkozni aludni a kabinban, ahol továbbra is nagy a zaj. Említettem már nektek, hogy volt már olyan, hogy a fülemet is bedugtam emiatt. A zaj több forrásból áll össze:

1. a tengerben haladó hajó surrogása: Srrrr-SSSSrrrrr-……-SRRRRRRRR
2. a hajócsavar forgása: VJNAUUUUU-ÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ-……- aztán VJNAÚÚÚÚÚÚ…
3. a szél fütyülése a vantnikon: Huuuu-HÚÚÚÚ-Huuuuu
4. néha a hajómotor berregése és remegése: MRRRRRRRRR
5. és néha az áramfejlesztő generátor brummogása: bap-bap-bap-bap-bap
6. a bútorok, falak folyamatos recsegése, ahogy kicsit ide-oda megtekeredik a hajó a hullámokon,
7. a szekrényekben ide-oda csúszkáló tányérok, poharak csörömpölése,
8. a hullámokból kiemelkedő hajóorr vagy hajófar visszabuffanása a vízbe,
9. és 20-30 másodpercenként egy-egy bedörömbölő hullám, ami akkorát vág a két hajótest közti rész aljára, vagy a hajótestek oldalára, hogy beleremeg az egész hajó…

És ez így megy, folyamatos éjjel-nappalos műszakban. Hol hangosabban, hol még hangosabban.

A naponta csak néha bekapcsolt motor, vagy generátor zúgása már csak olyan altató brummogás a tortán.

Tehát, ha valaki pihenni, netán aludni akar, annak azt nagyon komolyan kell gondolnia…

Mert a hajó még billeg is, ugyebár…

Igaz, hogy nem gurulsz jobbra-balra az ágyadon, de ha az oldaladon szeretnél elaludni, ütemesen meg kell feszítened a kar és combizmodat, hogy fel ne borulj, mint egy teknőc. Ha pedig a hátadra fekszel, olyan, mint ha hullámvasúton utaznál, a hullám tetején szinte felrepülsz, megemelkedsz, a hullámvölgyben pedig belepréselődsz a matracba.

Kint se sokkal halkabb, ha kormányozol, akkor egyrészt a szél süvít a füled mellett, másrészt mivel a két kormányállás pont a hajó legvégén van, ezért az alattad, mögötted elrobogó, víz zaja surrog folyamatosan. Ugyan ez a két zaj beszorul a fedett terasz alá is állandóan, úgyhogy a „pusztaság” csendjét itt talán csak szélcsendben lehet megtapasztalni. Nem is gondoltam, hogy ilyen, folyamatosan hangos lehet egy Atlanti átkelés.

Ebéd után kicsit délebbre vettük az irányt, abban reménykedve, hogy hamarabb elérjük a front szélét. Ez eddig bejött, mert az eső elállt, először ki-kikandikált a kék égbolt, majd lassan a felhők is oszladozni kezdtek, és most már a nap is süt. A vitorlákból egymás után kiengedtük a két reffelést, és barátságosabb hangulatban, az esőkabátokat szárítgatva, és gin-tonicot kortyolgatva haladunk tovább.

Előttünk az esőfront, elvonult felettünk

Egész este egy reffel haladtunk, néha az eső is esett, ezért az esti mozielőadás a rossz időre való tekintettel elmaradt.

2015.11.21. szombat

17. nap, 150 tmf

Vihar elkerülve???

A délelőtt folyamán továbbra is délre tartottunk, hogy biztosan kikerüljük a viharzónát. Tegnap este beszélt Gregor az édesapjával, aki meg tudta nézni a meteorológiai előrejelzést, és ő javasolta, hogy tartsuk még ezt az irányt. A mögöttünk és tőlünk 180 mérföldre északra vitorlázó AMARON belekóstolt rendesen a viharba, ők 50 csomós szelet is kaptak.

Simon panorámaképe

Nekünk, inkább gyengébb szelünk volt egész délelőtt, lassabban is haladtunk, és főleg halkabban is, úgyhogy kihasználtam az alkalmat és aludtam egy nagyot.

Ebéd után aztán nyugati irányba fordultunk, így ismét közeledünk a célunk felé.

Ma először láttam a tengerben úszó növényeket, mint Kolombuszék. Erről hitték, hogy közel lehet már a szárazföld, pedig még legalább 800 mérföldre van a legközelebbi sziget.

Úszó tengeri növények

Felhős, néha csepergő esőben haladunk. 24 órája dél-délnyugatról fúj a szél, ez a ciklon rendesen eltérítette a passzát szelünket. A hullámok viszont továbbra is félig hátulról, délkeleti irányból jönnek, de azok is csendesebben. Mégis kapott Jiri egy jó vödörnyi tengervizet az ágyára, amikor - kis szellőztetés céljából - nyitva hagyta a bal első kabinja tetőablakát. Eddig még soha nem csapott be oda a hullám, de Neptun úgy gondolta, hogy ő fújja a passzát szelet, és úgy, ahogy ő akarja… Beköszönt, a maga módján, pedig hol van még a húsvét…

Érdekes, hogy az összes evőeszközünkön, fazekainkon már indulásunk óta rozsdafoltok jelentkeznek. Minden főzés úgy kezdődik, hogy a nagyját ledörzsöljük róla. Pedig rájuk van írva, hogy rozsdamentes, igaz az nem, hogy csak egy kicsit.

Nem tudom, hogy az adriai, mallorcai charterhajókon van jobb anyagból az eszcájg, vagy valamiért az ottani közeg nem olyan korrodáltató, mint itt az óceánon.

Talán ma először élvezhettünk egy igazi szép naplementét. Eddig vagy a felhők takarták el, a napot, vagy borús volt az ég, vagy… A harmadik ok most nem jut az eszembe… :)Estére teljesen lecsendesedett a szél, és délire fordult, ami teljesen szokatlan itt a keleti passzátszél övezetében. Valószínűleg az általunk kikerült ciklon utóhatása. Így aztán nyugis esténk lett, 2 csomóval csobogtunk a holdfényes éjszakában. Megnéztük a tegnap elmaradt 3. részt a Vadnyugatról - én a kormány mellől – popcornt majszolgatva, kólát iszogatva, ahogy a moziban illik…

2015.11.22. vasárnap

18. nap, 112 tmf

Az óceán lélegzése

A csendes éjszaka után, visszatért a kelti passzátszél, de még csak olyan gyenguszkán. Egész nap csak 9-10 csomóval fújt, így csak 2-3 tengeri mérföldet tettünk meg óránként. A víz felületéről eltűntek a fehér fodrok, a hullámzás azért nem szűnt meg teljesen, de az is lecsendesedett, átalakult. Nem is igazán hullámzásnak nevezném, hanem lélegzésnek, az óceán lélegzésének. Itt-ott lassan megemelkedik, máshol lesüllyed. A különbség néha eléri a 4-5 métert is, de olyan óvatosan emeli a hátára a hajót, és engedi el, hogy szinte észre sem lehet venni.

Na, ilyenkor lenne jó egy spinakker, a színes nagy hátszélvitorla, a maga 110 négyzetméterével.

A nap járja a maga útját, a magas passzátfelhők észrevétlen érnek utol minket, majd hagynak el, és a tengeri madarak is visszatértek. Ideális, nyugodt az idő az olvasásra, és az írásra. A „Kapitány és katona” (Master and Commander) második részét olvasom német nyelven, mert magyarul az már nem jelent meg.

Érdekes összehasonlítani a mi viszonyainkat, a Nelson korabeli brit haditengerészetével, ahol például 14 hüvelyk (35 cm) széles hely jutott egy függőágyra és csak úgy fértek el alváskor, hogy a legénység fele vagy harmada mindig őrségben volt. Két-háromszázan szolgáltak egy 50 méter hosszú hadihajón – igaz azoknak 2-3 fedélzete is volt -, mi meg itt a 12 méteren csak heten vagyunk, mint a törpék. Ott fél liter rum járt fejenként naponta, itt meg…   na, ezt nem árulom el, mert hadititok. Nem véletlen, hogy annyi a kéz-, láb- és bordatörés volt ott békeidőben is, hogy csak úgy potyogtak le a kötelekről az emberek. Nálunk meg az egész úton csak az én középső lábujjam horzsolódott meg a fürdőlétrától, amikor a múltkor kimenekültem a vízből a cápák elől. Ezt csak az összehasonlítás kedvéért írtam, és egyáltalán nem jelenti azt, hogy én vagyok a legiszákosabb a hajón…

A mi hajónknak is van galeonja (valahogy így hívják azt a mellszobrot), igaz nem a hajó orrán, mint a középkorban – mert abból kettő is van – hanem a kormányos előtt a korláton.

She is Alice

Mit szólnátok egy kis fürdéshez, ha már ilyen szép csendes az óceán? – kérdeztem délután a többieket. Mindenkinek tetszett az ötlet, úgyhogy elmentünk a legközelebbi strandig és bevontuk a vitorlákat. Horgonyozni nem tudtunk, mert 5000 méter víz volt alattunk -szédültem is, ahogy lenéztem -, de nem is volt szükséges, mert a part egy kicsit odébb volt még, olyan 777 mérföldre. Most már bátrabbak voltunk (ugye a cápa még messzebb van), át is úsztam a hajó alatt - s ha már lúd, legyen kövér - természetesen hosszában. Mostanra már mindenkinek feltűnt, hogy minden nap írok a laptopomon. Van rá időm.

- Mi lesz ebből, könyv? - kérdezték.

- Nem, csak olyan útinapló, tele zöldségekkel meg tengeri uborkával. Lillának, a lányomnak megígértem, hogy leírom milyen volt.

- És mi lesz a címe? - tényleg, mi is legyen?

Ma este a Karib tenger kalózai ment a hátsó fedélzeten. Valahonnan nagyon ismerős volt a zenéje….

2015.11.23. hétfő

19. nap, 128 tmf

az a …. autopilot

Mielőtt a nap felkelt, három bolygót is lehetett látni keleten a horizont fölött, a Vénuszt, a Marsot és a Jupitert. Egymás fölött voltak, az ekliptika síkjában, ahol a bolygók keringenek a Nap körül. A Vénusz a legvilágosabb, és miután a hold lement, ő is tudott ezüsthidat varázsolni a tengerre. A Mars elég halovány, és tényleg kicsit narancsos a fénye, viszont a Jupiter legalább olyan fényes, mint a Sarkcsillag. Most már értem, hogy miért foglalkoztak ennyit a csillagokkal a hajósok és a természettudósok.

Napfelkelte a felhők mögött

Tegnap óta – mióta jó idő van – ismét ki van vetve a horog, de csak a vízinövények harapnak. Elég szorgalmasan. Lassan el tudnánk képzelni megint egy halat az étlapon.

Ma egész nap ment az egyik motor, hogy 2-3 csomónál jobban haladjunk, vettünk úgyis elég üzemanyagot. De még így is ott kell állni a kormánynál, mert ez az autopilot, olyan impotens, hogy ilyen kis szélben sem tudja, még megközelítőleg sem egyenesen kormányozni a hajót.

Az autopilot arra lenne való, hogy ne kelljen állandóan a kormánynál állni. Beadod, hogy a hajó mondjuk, menjen 270°-ra, és ő úgy kormányoz, hogy mindig nyugatra tartson, és ha a szél vagy egy hullám kicsit eltéríti a megadott iránytól, akkor azonnal korrigálja és visszatérjen az eredetileg megadott irányra. Más hajókon 5-5 foknál nem nagyon szoktak jobban eltérni jobbra vagy balra.

Ez a …... mienk, meg 25-25 fokot is elcsalinkázik mindkét irányba. Olyan, mint ha beállítanád, hogy vigyen el Debrecenből mondjuk Győrbe, ő meg tesz egy kanyart Miskolcra, aztán Szegedre, majd Vácra, Kaposvárra és a végén Zágrábban kötsz ki.

Gyakorlatilag csak éppen arra nem jó, amire tervezték.

Pedig, Liszi jól sejted, az első, amit megkérdeztem a szkipinktől, amikor legelőször már vagy 5 perce álltam a kormánynál, az az volt:

-Te, Gregor, hol is kell ezt az autopilotot bekapcsolni?

Megmutatta, de köszönet nem volt benne. Ha beállítod háromnegyedszélre – ahogy haladni szoktunk – akkor hol fellő félszélig, és rohan, mint a vaddisznó, hol meg leesik hátszélig, ahol belobog, csattog az orrvitorla és állandóan patent halse-val fenyeget, a nagyvitorla átvágásával…

A nagy eltérés miatt, sokkal hosszabb utat tesz meg a hajó, és így szinte sose megfelelő a vitorla beállítás.

Ezért nem használjuk, talán csak néha annyira, amíg elmegy a kormányos egy pohár vízért.

És ezért kormányzunk felváltva, ami így 7 embernél még elmegy, de ha elképzelem, hogy az EBBA-n, egy ugyanilyen katamaránon, ugyanilyen szar autopilottal, csak a két szkipper megy, hát akkor nem irigyelem őket…

A navigációs rendszer (gps-plotter, széljelző, autopilot, stb.) mind Garmin gyártmány, és egy applikáció segítségével, a budiról el lehet kormányozni a hajót okostelefonnal, de ki a fenét érdekel ez, ha állandóan be akar vinni az őserdőbe, amikor nem figyelünk oda...

Hát ez van. Semmi sem tökéletes, ahogy a költő mondja…:)

Délután telefonáltam vagy jó 2 percet – az legalább sikerült -, csak én vagyok hetente ilyen nagy dumás, a többiek megelégszenek azzal, hogy tudják otthon, hogy éppen hol járunk, és paszta.

2015.11.24. kedd

20. nap, 124 tmf

Halak – Gregor  2:0

A halak nyertek. Ez lett a második forduló végeredménye.

Tegnap olyan ügyesen ráakasztottak pár gizgazt a horogra, hogy az elkezdett forogni, és úgy összetekerte a damilt mire észrevettük, hogy Gregornak két óráig tartott, amíg kigubancolta.

Ma meg, egy nagy hal ráharapott a csalira, ügyesen fárasztgatta Gregort meg a damilt egy fél óráig, aztán megunta, és a damilt elszakítva fogta a csalit és uk-muk-fuk, elvitte.

A szkipink pedig szomorúan leszerelte a horgászbotot és a tartóját a korlátról.

A szétszerelt bálnavadász szerkó

Gregor egyébként 23 éves, építészhallgató Ljubjanában. Három évet már elvégzett, most egyet szüneteltet. Miután megérkeztünk Tortolára, Los Angeles-en keresztül Ausztráliába repül egy hónapra kirándulni. Januárban egy amerikai csapatnak szkipperkedik pár hetet Braziliában, akiket az Adrián ismert meg. Még nem tudja mi is lesz, építész-e vagy hajós, de ez most érdekesebbnek tűnik neki.

A hajó két oldalán van a reeling, a drótkötél-korlát, ami ugye elsősorban arra való, hogy kiteregessen az ember. De, mint kiderült, arra sem teljesen alkalmas, mert a bal oldali felső drót leszakadt a vizes ruhák súlya alatt… Az új hajón.

A felső reeling hamar megadta magát

Ha belegondolok, hogy a másodlagos funkciója az lenne, hogy egy megbillenő embert is megtartson szükség esetén a vizes ruhákban, hát akkor ez még nem az igazi…

Délután azon tanakodtunk, hogy mikorra érünk oda Tortolára, hogy belefér-e esetleg előtte egy kikötés St. Martinon. A fiúk ott kiszállnának, mert a 29-i reggeli repülőjüket - amivel oda mennének - nem igen fogják elérni.

Én is örülnék egy kis további „világlátásnak”, időm van bőven 5.-éig, a repülőm indulásáig.

2015.11.25. szerda

21. nap, 141 tmf

Három hét, 3000 mérföld

Simonnal voltam kutyaőrségben. Így hívják az éjféltől hajnali 4-ig tartó időszakot. El nem tudom képzelni, hogy miért így nevezték el. Talán azért, mert annak való, én is ezt kedvelem a legkevésbé. Telihold van, olyan erős a hold fénye, hogy még a csillagok is halványabban látszanak. A holdfényen kívül itt más fényszennyezés nincs. Láttuk viszont egy másik nyugatra tartó vitorlás AIS jelét, aminek CROCODILE  DADDY volt a neve. 12 mérföldnyire hajóztak tőlünk, így a fényeik nem látszottak.

Amióta elindultunk Tenerifáról, minden órában felírjuk a „Log-Buch”-ba, egy jegyzettömbe a helyzetünket, sebességünket, irányunkat és a szél adatait. Hajónaplónk nincs, illetve Gregor egy vastag füzetbe írja az adatokat. Valószínűleg nem vett La Rochelle-ben, Tenerifán meg már nem kapott.

A rádiónk MMSI kódja sincs regisztrálva - mint kiderült az Atlanti közepén - mert indulásig valamiért nem tudták elintézni. Beszélni lehet rajta, csak segélykérést nem tudunk küldeni a pozíciós adatainkkal. Ok, a rádió hatósugara úgyis csak 25-30 mérföld, de vész esetén hiába van ezen belül egy másik hajó, ha nem tudjuk valamiért megmondani nekik a helyzetünket, mert mondjuk leállt az áramellátás, vagy felborult a hajónk. A szatelit-telefon meg nincs feltöltve beszélgetésre, illetve most már igen, az én pénzemmel.

Van bennem egy jó adag empátia a nehézségek megértése irányában, de azt kell mondanom, hogy egy hajót így elindítani egy Atlanti átkelésre, azért nem kis felelőtlenség.

Az időnk viszont nagyon kellemes. A szélcsendesebb napok után ismét munkába állt a passzát, és jó tempóban visz minket nyugat fele.

Este lencsefőzeléket készített Simon, a maradék makaróni tésztával.

Megdicsértem a főztjét. Azt mondta, noha ez egy sváb nemzeti étel, de életében most főzött először ilyet, és a receptet a Playboyból vette. Most már tudom, hogy miért is hozták azt az újságot…

Három 7 – 3000 tmf

Este elértük utunk 3000. tengeri mérföldjét, amit 3 hét alatt tettünk meg. Innen visszanézve, nem tűnik annyinak, mégis most már inkább a visszaszámlálót figyeljük, ami 333 mérföldet mutat még a célig. Szombat reggelre ott lehetünk St. Martinon.

2015.11.26. csütörtök

22. nap, 149 tmf

Hajó a láthatáron, kenyérsütés

Reggel Willy felajánlotta, hogy csinál nekem egy teát. (még mindig meglep, hogy milyen sós ez első korty íze a bögre szélétől, ugyanis tengervízzel mosogatunk) Alapból is nagyon kedves ember, de lehet, hogy ez jó szokása még ifjúkorából maradt meg, amikor a katonaság után 3 évig stewardként dolgozott különböző német teherhajókon, és bejárta a világot. Tanker és konténerhajók helyett tudatosan kisebb teherszállítókat választott, amik gyakran, akár több napra is kikötve járták a világot, és így lehetőséget nyújtottak sok ország megismerésére.

Később, amikor még középiskolai tanárként dolgozott, többször szervezett EU-s pályázati pénzekből a diákoknak egy-két hetes tengeri vitorlás utakat a Nord-See-re. Több uniós ország iskoláiból „levelezték”, szervezték össze a 17-18 éves diákokat, akiknek ez jó nyelvgyakorlási és ismerkedési lehetőség is volt. Mindenki elhozta a történelemkönyvét, és összehasonlították, hogy melyik nemzet hogyan ír az Európai Unióról. A „Bordsprache” az angol volt, és nagyon jól meg lehetett kicsiben is figyelni azt, ami nagyban is megy az unióban, nevezetesen, hogy amíg minden jól megy, addig európaiak vagyunk, de ha valami gubanc van, akkor franciák vagy németek, vagy görögök és lengyelek. Általában szeptemberben mentek, de voltak többször is osztálykiránduláson áprilisban a saját osztályával.

Legalább száz éves, korabeli kétárbocos fa vitorlásokon, schooner-eken vagy brigg-eken hajóztak, ugyan úgy mint régen. Nagyon élvezték a gyerekek, amit nagyon jól el is tudok képzelni. Sőt azt is, hogy milyen klassz lenne elmenni egy jó társasággal, egy ilyen korabeli vitorlás útra.

 Willy élvezi a naplementét, kezében az elmaradhatatlan sun-downerral

Öt éve, 63 évesen ment előnyugdíjba, inkább vállalva azt, hogy 15 vagy 20%-kal kevesebb nyugdíjat fog kapni, bár ez még így is más nagyságrendi kategória, mint a magyar pedagógusi nyugdíj.

Willy 68 éves és 30 éve, 1986 óta vitorlázik. Először Törökországba jártak a barátaival, a vendégmunkások olcsó charter járataival. Akkor még semmilyen hajóvezetői engedélyük sem volt, de mégis adtak bérbe nekik hajót, az akkor nyitó kis német charter cégek.

Azóta voltak már vagy 10-szer a Karib tengeren, vagy 6-szor a Déli tengeren, a csendes-óceáni szigetvilágban, párszor a Scyhelle szigeteken (hogy a fenébe is kell helyesen írni? Nem tudom sehol megnézni!) és Thaiföldön.

- És lehetett ezt a tanári fizetésből meg nyugdíjból finanszírozni? - kérdeztem tőle.

Szerinte igen, ez a hobbijuk és másra nem nagyon költenek.

Délelőtt, 9 óra körül - 10 nap után - ismét láttunk élőben egy hajót. Egy tankhajó volt, ami 5 mérföldre haladt el mellettünk Európa felé.

Lassan sikerült átprogramozni az agyamat. Mint autóvezető, ha előttünk látunk egy felhőszakadást, tudjuk, hogy hűha, figyelni kell, mert mindjárt belemegyünk és leszakad az ég. Itt, ha előttünk látunk egy zivatart, az nem veszélyes, nyugodtan vezényelhetünk „pihenj, folytasd tovább”-ot magunknak, mert a hátulról jövő szél gyorsabban fújja előre a felhőt az esővel, mint ahogy mi haladunk. Ha meg közvetlen mögöttünk látjuk az esőfelhőt, akkor az se vészes, mert a srégen hátulról jövő szél nem ránk tolja az esőt, hanem mellettünk el.

Viszont, amit arról látunk hátulról, amerről a szél fúj, na, az se veszélyes, csak esetleg megázol. Bár ezek még valahogy nem azok a bővizű trópusi esők - amiről a mesék szólnak - , hanem csak amolyan fékezett habzásúak. Vagyis kimész, hogy vegyél egy édes zuhanyt – mint ahogy én ma reggel – és tusfürdővel bekened magad szőröstül-bőröstül, meg samponnal a szemeidet, hogy ne láss semmit, aztán széttárod a karjaid, hogy fogadd az égi áldást, és akkor valaki azt gondolja odafönn, hogy na, ennyi elég volt mára, és elzárja a csapot. Te meg ott állsz megfürödve, jobban mondva befürödve, és azon gondolkodsz, hogy hol is láttad (amikor még láttál) azt az üres vödröt, amibe nem húztál vizet.

Garantált az ébredés, víz nélkül is.

Igor nekiállt ma kenyeret sütni. Van még éppen egy Toast-Brot-unk, de az már az utolsó. Még sohasem sütött kenyeret, de ez az első a próba egész tűrhetően sikerült, és a maradék sonkával elfogyott mint a sicc, úgyhogy dagasztott gyorsan még kettőt.

 Az új kenyér megszegése

Este 10 fele, a holdfényes éjszakában észrevettük az AMARON fényeit. 3 hét és 3000 mérföld megtétele után kb. fél óra távolság van köztünk. Ezek szerint a Bavaria 46-os és a Nautitech 40-es katamarán, nagyjából egyforma gyors hajó. 

Hosszú idő után ismét láttuk egy repülő fényeit, ami Európa felé tartott…

2015.11.27. péntek

23. nap, 149 tmf

Trópusi vihar, búcsúzóul

Még 220 mérföldre van Tortola. Szombat délutánra, estére odaérhetünk. Bijan és Simon egyre kevésbé reménykedik, hogy megállunk St. Martinon és ott kiszállhatnak, mert a szkipik attól tartanak, hogy a hivatalos ki-és bejelentkezés esetleg nagyon elhúzódik, és késve érünk Tortolára.

Tengeri madarak a rossz idő óta nem jártak felénk. Viszont ma reggel látott Willy egy albatroszt. Állítólag nem a tengerből fogja ki a halakat, hanem a sirályok nyakából rázza ki a félig lenyelt halat, és azt einstandolja.

Jiri ma a soros szakács. Róla nem tudok sokat mesélni, mert a német és az angol szókincse olyan mint az én angolom, vagyis nem teljesen alkalmas hosszú csevegésre.

Jirivel

50% felár ellenében, egyedül bérelt egy kabint, övé a bal első. Decemberben síelni megy, áprilisban pedig Mallorcára, egy kerékpárversenyre.

Eddig főleg a brit szegeteken, és a La-Manche csatornán vitorlázott, barátságos, segítőkész fickó.

A mosónők korán halnak – ha nincsenek kikötve…

A déli felhőszakadásban beáztatott ruhákat mossa Igor a hajó végén

 Na, ma kaptunk esőt rendesen. Délután ismét jött egy jó kis zuháré, ezúttal egy igazi trópusi vihar. A szél beerősödött 45 csomóig is, ami 83 km/órásnak felel meg. Gyorsan betekertük az orrvitorlát, mert ez megy a leggyorsabban, de még így is volt úgy hogy 15,5 csomóval is vágtattunk. Nem tartott tovább szerencsére 15 percnél, aztán kisütött a nap, mint ha semmi sem történt volna…

Trópusi vihar - búcsúzóul

Simon állt éppen a kormánynál - kapaszkodott rendesen - de mire megijedhetett volna, már el is múlt az egész.

Egyébként Baden-Württembergből származik, a Fekete erdő vidékéről. Édesanyja német, az édesapja egyiptomi, aki üzleti okokból sokat van Egyiptomban. Biztos nem teljesen véletlen, hogy Bijannal ilyen barátok lettek. Simon évente egyszer utazik Egyiptomba, beszélni tud egy kicsit arabul, de írni már nem. A barátnője, Shara is egyiptomi-német házasságból származik, tőle tanul arabul. Gépészmérnöki karon tanul Münchenben, mint Bijan, most várja a BC vizsgájának az eredményét.

A maradék kaját előbányásztuk a hajóorrból

a szivárvány árnyékában

Az utolsó vacsora, a tengeren

2015.11.28. szombat

24. nap, 157 tmf UTC délig +22 tmf a célig

Megérkeztünk!!!  De hova???

Ez inkább a Fakland szigeteknek néz ki…

nem pedig a Karibiknak. Egész délelőtt borult volt az ég, esett az eső, hát így kell fogadni minket?

Vettem egy utolsó trópusi zuhanyt

24 nap, és 3393 tengeri mérföld megtétele után, 12 óra 08 perckor megérkeztünk mégis csak Tortolára.

Az új világ földjére léphettem. Pecsétem is van róla….

És mégis mozog a föld… ha nem is nagyon.

Pihen a komp, kikötöttük.  Megérkeztünk.

Háromszoros Hurrá a szkippereinknek is, akik mindig figyeltek, mindig ott voltak, ha kellett, ügyesen vezették a hajónkat az egész úton.

És nem utolsó sorban, nagy-nagy köszönet Neptunnak, hogy kegyeibe fogadott minket, jó időt biztosított az utunkhoz és minimális adománnyal is megelégedett.

(veszteségünk: 1 telefon, 1 törölköző és 1 vödör).

Öröm volt mindenkivel együtt hajózni kedves útitársak, a mielőbbi Viszontlátásra! 

Legközelebb hozni kell még:

Csillagászati könyv – Sternzeichen App –Star App Night Sky

Szakácskönyv – Seglerkochbuch für Windstärke – kenyérsütési recept hajóra Willy-től

Több olvasnivaló – Kindle-n, hogy este is lehessen olvasni

Karóra – ébresztő és barrométer funkcióval (ha elveszne a telefonod)

Búvárkés, tokkal

Több csali a horgászáshoz

Kalózos fejkendő – hogy ne fújja ki az esti őrségben a szél a fejedet, és ne főjön meg a sísapkában

és pudingport….

és itt a vége

Fél lábamon meg tudom számolni, hogy hány érdekes előszót olvastam eddig életemben. Ezért nem is írtam. (az elejére)

Pár sor után általában átlapozza azokat a nyájas olvasó, mert akkor még nem kíváncsi igazából arra, hogy mi volt előtte, meg mennyi minden dolgot kellet megoldani, hanem inkább jöjjenek egyből az izgalmak, hogy nem süllyedt el a hajó a viharban, hogy menekültek meg a rablóktól, és hogy jött ki egymással a hét különböző nációjú ember - hetekre összezárva - egy kis hajón, amikor még soha életükben nem látták előtte egymást. Na, ezeket már mind tudjátok, de az még nem, hogy hogy keveredtem ide.

Amikor a többieket megkérdeztem, hogy ők miért jöttek el erre az Atlanti átkelésre, akkor lényegében mindenkitől azt a választ kaptam, hogy mert ez következett. Valahogy úgy, mint a hegymászóknál az Alpok csúcsai, a Magas-Tátra után. Végül is nem nagy meglepetés, mert én is hasonló bakancsban járok, mondhatnám úgy is, hogy nekem ez jön a Himalája előtt…

Ha van egy olyan álmod, terved, hogy saját vitorlással szeretnéd megkerülni a földet, akkor jó, ha tudod, hogy képes vagy-e rá. Azt tudom, hogy nagyon szeretek vitorlázni, idegen országokat, szigeteket a tengerről felfedezni, öblökben horgonyozva fürdeni, éjszakázni, de egy óceánon átkelni, az egészen más tészta. Hetekig el vagy zárva a külvilágtól, ha bajba kerülsz, többnyire csak magatokra számíthattok, nincs olyan helikopter, ami kimentene az óceán közepéről és egy hétköznapi vakbélgyulladás is az életed és a terveid végét jelentheti. Tudnod kell, hogy hogyan reagálsz a bezártságra, az összezártságra, keletkeznek-e félelmeid az út során, és ha igen, tudod-e azokat kezelni, képesnek tartod-e magad a felmerülő feladatok megoldására.

Egyszóval, hogy kell-e ez neked, vagy sem. Akarsz-e utána még földet kerülni, vagy maradsz inkább az egy hetes vitorlásbérléseknél, hol itt, hol ott.

A választ most már tudom, kell ez nekem. Tetszett ez az út, olyan volt, amilyenre számítottam. A fáradság, a gyűrődés megérte azokat az élményeket, pillanatokat, amiket csak ott szerezhet az ember. Igaz, egy hét után nem bántuk volna, ha megérkezünk, de két hét után már úgy éreztük, hogy ebben a ritmusban akár a világ végéig is el tudnánk hajózni. Viszont három-négy nappal az érkezés előtt, azért már számoltuk vissza a mérföldeket, meg az órákat. Az Új világ varázsa várt minket, a megérkezés öröme.

Tehát tudtam, hogy a sok-sok adriai hajóbérlés, és az egy hetes földközi tengeri vitorlásút után, egyszer csak át kell majd kelnem a nagy tavon - az Atlanti óceánon - ha továbbra is komolyan gondolom a terveimet.

A probléma „csak” a hogyan-ban rejlett, hisz eddig még nem találkoztam olyan lehetőséggel (egy kivételével), hogy valamilyen formában részt vegyek bármilyen hosszabb távú tengeri vitorlásúton. Egyszerűen nagyívben elkerültek ezek a lehetőségek engem, de az is lehet, hogy csak én jártam rossz helyeken, és nem a debreceni virágkarneválon kellett volna várnom, hogy a számba repüljön a sült pulykakakas.

Ilyen helyzetben két lehetősége van az embernek. Az első, hogy blindre elutazol novemberben a Kanári szigetekre, és a Las Palmas-i kikötőben körbe kérdezgeted a jacht tulajdonosokat, hogy nincs-e szükségük egy emberre az átkeléshez. Hogy-hogy-nem, a csinos, fiatal lányok itt is – a hajókeresésben - nagy vor-ral rendelkeznek, de az az igazság, hogy én már elég régen voltam csinos, fiatal lány. Szóval, ha szerencséd van, egy-két, esetleg három héten belül találsz egy hajót, amin kb. 3 hét alatt átjuthatsz az óceánon. Tehát kell másfél-két hónap novemberben, decemberben, hogy lezongorázhasd az egészet. Nekem ennyi időm nem volt.

A másik lehetőség pedig az, hogy az interneten keresgélsz az Atlanti átkelési lehetőségek között.

Ezt az utat mindenképpen katamaránon szerettem volna megtenni, mert kíváncsi voltam, hogy hogyan mozognak a hullámokon, illetve mennyivel több életteret nyújtanak, mint az egytestű hajók, amikkel eddig már sokat vitorláztam.

A katamarános részvételi díjak 3000 és 4500 € között mozogtak, plusz étel, ital, üzemanyag, és az oda-vissza repjegy ára, na, ennyit viszont még nem szántam a történetre.

Így aztán éltem tovább a szárazföldi patkányok életét, és továbbra is csak nagy-nagy ritkán szökhettem fel egy-egy vitorlásra, amígnem egyszer csak – 2015 tavaszán – szembe nem jött velem a Mérföld Yachting ajánlata, egy csábító e-mail képében.

https://merfoldyachting.hu/hirek/atkeles-vitorlassal-az-oceanon/

Atlanti átkelés egy Nautitech Open 40 lábas katamaránon Tennerifáról a Brit-Virgin szigetekig, 1280 €-ért.

- Na, ha most nem megyek el, akkor itt maradok megint. – gondoltam.

Kiderült, hogy a Navigare Yachting svéd charter cég, egy új bázist nyit a Karib tengeri szigeten, és az új hajókat - 3-4 katamaránt és kb. ugyan annyi egytestű hajót – „lábon” akarják átvinni Európából a tengeren túlra. És ezért lehet olcsóbb az ár, mint egyébként.

Biztosítanak minden vitorlásra 2 tapasztalt szkippert, akikben megbíznak, hogy épségben átviszik a hajókat az óceánon, velünk együtt.

Az ördög egyébként itt is a részletekben rejlett - szerencsére ott is maradt - mert olyan részvételi nyilatkozatot kellett aláírni, amit épeszű ember nem tesz meg.

A lényege az volt, hogy lemondok mind magam, mind a hátrahagyott családtagjaim nevében mindennemű kártérítési követelésről, perindításról a Navigare Yachting, valamint az általa megbízott szkipperek ellen, bármilyen vagyoni kár, személyi sérülés, esetleg halál ér. Magamra vállalom a teljes felelősséget, a fenti esetekben, még akkor is, ha azt a Navigare vagy embereinek gondatlansága, vagy más körülmény okozta. Teljes felelősséget vállalok a vitorláshajó esetleges végleges károsodásáért, a Navigare nem felelős semmiért és azzal, hogy elhagyom a hajóval a kikötőt, elismerem, hogy az tengerálló és minden előírásnak megfelel…

Satöbbi-satöbbi, 6 oldalon keresztül. Még az előre megvett repjegyemet se fizetik ki, ha netán ők mondanák le az utat. Mit mondjak, rögtön és örökre a szívembe zártam a Navigarét, a jogászaival együtt, bár el kellett ismernem, hogy ezek tudnak valamit… Amit én még nem.

Próbáltam alkudozni, hogy ezt, meg azt (legalább a harmadát) húzzuk ki, mert hülyeség, de a Navigare válasza rövid volt és velős: vagy aláírom, vagy maradok a seggemem. Nem pont így írták, hanem angolul, de ez volt a lényege.

Megkérdeztem a Mérföld Yachtingosokat, hogy mit lehet tudni a Navigare Yachting cégről.

- Normálisak, korrektek. - volt a válasz, (ezek után elég nehéz volt elképzelni) úgyhogy hosszú hezitálás után, úgy döntöttem, hogy bevállalom a rizikót, és aláírom a nyilatkozatot, hátha nem lesz semmi galiba.

Innentől kezdve ment minden, mint a karikacsapás. Megvettem a repülőjegyet Tenerifára, illetve a visszaútra, öt héttel későbbre, Tortoláról Budapestre, Puerto Rico-n és Frankfurton keresztül. Kiderítettem, hogy milyen cuccokat érdemes vinni a hajóra és megszereztem az egyik leendő német útitársam telefonszámát is. Bijan Hatam-nak hívták - Vajon miféle származék lehet az a jóember? – el se tudtam képzelni, de tényleg rendes fickó volt, mert rögtön felajánlotta, hogy várnak majd Tenerifán a reptéren, és az általuk bérelt autóval kivisznek a San Miguel-i kikötőbe, ahol a hajónk lesz majd. Ők 2-3 nappal előbb repülnek oda, hogy az indulás előtt még szétnézzenek egy kicsit a szigeten.

Biztosítást végül nem kötöttem, mert ugyan nagyon jól hangzott, hogy helikopteres mentés, meg miegymás, de rá kellett jönnöm, hogy a helikopterek 2-300 kilométeres maximális hatótávolságuk miatt csak akkor tudnak kimenteni, ha a hajónk az első két-három napon belül süllyed el, vagy az érkezés előtti utolsó két-három napon. Közte meg két hétig fizetek rendesen a semmiért, és igény esetén kihúzhatom magam a hajamnál fogva…

A sok-sok érdeklődő közül, végül egyedül maradtam, aki Magyarországról részt vett ezen az úton, de a Mérföld Yachtingtól megnyugtattak, hogy figyelnek majd rám, nem szeretnék egy régi jó ügyfelüket elveszíteni. Se így, se úgy…

Nagyon kedvesek… Talán mégis csak kellett volna biztosítást kötnöm…

Eredetileg ez volt a helye az első, blogos hajósnaplómnak, amit egy 2017-es vitorlásutam során folyamatosan írtam.

A Blog.hu szerkesztőinek szent meggyőződése szerint, egy igazi blog eleje - a legöregebb bejegyzés - csakis az oldal legalján kezdődhet, így az a történet is a lap alján indult, és csak fel-le ugrálgatva volt végig olvasható. Katasztrófa.

Később rájöttem, hogy hogyan lehet a hagyományos módon, fentről lefelé, időrendi sorba szerkeszteni a bejegyzéseket, ezért a 2017-es Európakerülő útnak a történetét átraktam a https://balajaazoperencian1.blog.hu/ oldalra, úgyhogy javaslom, hogy lépj át oda, és ott olvasd el történetet, nézd meg a kisvideókat szép sorban, úgy ahogyan az egész megtörtént. 

Minhogy egy név alatt csak maximum 5 blogot lehet írni, és az útjamat külön oldalon szerettem volna megjelentetni, ezért ennek az Atlanti átkelésnek már csak itt jutott hely. Igaz fent van a Mérföld Yachting honlapján is https://merfoldyachting.hu/utleirasaink/atlanti-ocean-atkeles-hajonaplo/, de kisvideókkal és térképekkel kiegészítve itt is szerettem volna megörökíteni. 

Kedves Olvasó!

Így vagy úgy, de a végére értél ennek a történetnek. Ha tetszett, kérlek kattints az oldal tetején/elején lévő kék lájk gombra (2020 január 7-én kapcsoltam be), nagyon örülni fogok minden visszajelzésnek.

Balaja