2015.11.22. vasárnap
18. nap, 112 tmf
Az óceán lélegzése
A csendes éjszaka után, visszatért a kelti passzátszél, de még csak olyan gyenguszkán. Egész nap csak 9-10 csomóval fújt, így csak 2-3 tengeri mérföldet tettünk meg óránként. A víz felületéről eltűntek a fehér fodrok, a hullámzás azért nem szűnt meg teljesen, de az is lecsendesedett, átalakult. Nem is igazán hullámzásnak nevezném, hanem lélegzésnek, az óceán lélegzésének. Itt-ott lassan megemelkedik, máshol lesüllyed. A különbség néha eléri a 4-5 métert is, de olyan óvatosan emeli a hátára a hajót, és engedi el, hogy szinte észre sem lehet venni.
Na, ilyenkor lenne jó egy spinakker, a színes nagy hátszélvitorla, a maga 110 négyzetméterével.
A nap járja a maga útját, a magas passzátfelhők észrevétlen érnek utol minket, majd hagynak el, és a tengeri madarak is visszatértek. Ideális, nyugodt az idő az olvasásra, és az írásra. A „Kapitány és katona” (Master and Commander) második részét olvasom német nyelven, mert magyarul az már nem jelent meg.
Érdekes összehasonlítani a mi viszonyainkat, a Nelson korabeli brit haditengerészetével, ahol például 14 hüvelyk (35 cm) széles hely jutott egy függőágyra és csak úgy fértek el alváskor, hogy a legénység fele vagy harmada mindig őrségben volt. Két-háromszázan szolgáltak egy 50 méter hosszú hadihajón – igaz azoknak 2-3 fedélzete is volt -, mi meg itt a 12 méteren csak heten vagyunk, mint a törpék. Ott fél liter rum járt fejenként naponta, itt meg… na, ezt nem árulom el, mert hadititok. Nem véletlen, hogy annyi a kéz-, láb- és bordatörés volt ott békeidőben is, hogy csak úgy potyogtak le a kötelekről az emberek. Nálunk meg az egész úton csak az én középső lábujjam horzsolódott meg a fürdőlétrától, amikor a múltkor kimenekültem a vízből a cápák elől. Ezt csak az összehasonlítás kedvéért írtam, és egyáltalán nem jelenti azt, hogy én vagyok a legiszákosabb a hajón…
A mi hajónknak is van galeonja (valahogy így hívják azt a mellszobrot), igaz nem a hajó orrán, mint a középkorban – mert abból kettő is van – hanem a kormányos előtt a korláton.
She is Alice
Mit szólnátok egy kis fürdéshez, ha már ilyen szép csendes az óceán? – kérdeztem délután a többieket. Mindenkinek tetszett az ötlet, úgyhogy elmentünk a legközelebbi strandig és bevontuk a vitorlákat. Horgonyozni nem tudtunk, mert 5000 méter víz volt alattunk -szédültem is, ahogy lenéztem -, de nem is volt szükséges, mert a part egy kicsit odébb volt még, olyan 777 mérföldre. Most már bátrabbak voltunk (ugye a cápa még messzebb van), át is úsztam a hajó alatt - s ha már lúd, legyen kövér - természetesen hosszában.
Mostanra már mindenkinek feltűnt, hogy minden nap írok a laptopomon. Van rá időm.
- Mi lesz ebből, könyv? - kérdezték.
- Nem, csak olyan útinapló, tele zöldségekkel meg tengeri uborkával. Lillának, a lányomnak megígértem, hogy leírom milyen volt.
- És mi lesz a címe? - tényleg, mi is legyen?
Ma este a Karib tenger kalózai ment a hátsó fedélzeten. Valahonnan nagyon ismerős volt a zenéje….
2015.11.23. hétfő
19. nap, 128 tmf
az a …. autopilot
Mielőtt a nap felkelt, három bolygót is lehetett látni keleten a horizont fölött, a Vénuszt, a Marsot és a Jupitert. Egymás fölött voltak, az ekliptika síkjában, ahol a bolygók keringenek a Nap körül. A Vénusz a legvilágosabb, és miután a hold lement, ő is tudott ezüsthidat varázsolni a tengerre. A Mars elég halovány, és tényleg kicsit narancsos a fénye, viszont a Jupiter legalább olyan fényes, mint a Sarkcsillag. Most már értem, hogy miért foglalkoztak ennyit a csillagokkal a hajósok és a természettudósok.
Napfelkelte a felhők mögött
Tegnap óta – mióta jó idő van – ismét ki van vetve a horog, de csak a vízinövények harapnak. Elég szorgalmasan. Lassan el tudnánk képzelni megint egy halat az étlapon.
Ma egész nap ment az egyik motor, hogy 2-3 csomónál jobban haladjunk, vettünk úgyis elég üzemanyagot. De még így is ott kell állni a kormánynál, mert ez az autopilot, olyan impotens, hogy ilyen kis szélben sem tudja, még megközelítőleg sem egyenesen kormányozni a hajót.
Az autopilot arra lenne való, hogy ne kelljen állandóan a kormánynál állni. Beadod, hogy a hajó mondjuk, menjen 270°-ra, és ő úgy kormányoz, hogy mindig nyugatra tartson, és ha a szél vagy egy hullám kicsit eltéríti a megadott iránytól, akkor azonnal korrigálja és visszatérjen az eredetileg megadott irányra. Más hajókon 5-5 foknál nem nagyon szoktak jobban eltérni jobbra vagy balra.
Ez a …... mienk, meg 25-25 fokot is elcsalinkázik mindkét irányba. Olyan, mint ha beállítanád, hogy vigyen el Debrecenből mondjuk Győrbe, ő meg tesz egy kanyart Miskolcra, aztán Szegedre, majd Vácra, Kaposvárra és a végén Zágrábban kötsz ki.
Gyakorlatilag csak éppen arra nem jó, amire tervezték.
Pedig, Liszi jól sejted, az első, amit megkérdeztem a szkipinktől, amikor legelőször már vagy 5 perce álltam a kormánynál, az az volt:
-Te, Gregor, hol is kell ezt az autopilotot bekapcsolni?
Megmutatta, de köszönet nem volt benne. Ha beállítod háromnegyedszélre – ahogy haladni szoktunk – akkor hol fellő félszélig, és rohan, mint a vaddisznó, hol meg leesik hátszélig, ahol belobog, csattog az orrvitorla és állandóan patent halse-val fenyeget, a nagyvitorla átvágásával…
A nagy eltérés miatt, sokkal hosszabb utat tesz meg a hajó, és így szinte sose megfelelő a vitorla beállítás.
Ezért nem használjuk, talán csak néha annyira, amíg elmegy a kormányos egy pohár vízért.
És ezért kormányzunk felváltva, ami így 7 embernél még elmegy, de ha elképzelem, hogy az EBBA-n, egy ugyanilyen katamaránon, ugyanilyen szar autopilottal, csak a két szkipper megy, hát akkor nem irigyelem őket…
A navigációs rendszer (gps-plotter, széljelző, autopilot, stb.) mind Garmin gyártmány, és egy applikáció segítségével, a budiról el lehet kormányozni a hajót okostelefonnal, de ki a fenét érdekel ez, ha állandóan be akar vinni az őserdőbe, amikor nem figyelünk oda...
Hát ez van. Semmi sem tökéletes, ahogy a költő mondja…:)
Délután telefonáltam vagy jó 2 percet – az legalább sikerült -, csak én vagyok hetente ilyen nagy dumás, a többiek megelégszenek azzal, hogy tudják otthon, hogy éppen hol járunk, és paszta.
2015.11.24. kedd
20. nap, 124 tmf
Halak – Gregor 2:0
A halak nyertek. Ez lett a második forduló végeredménye.
Tegnap olyan ügyesen ráakasztottak pár gizgazt a horogra, hogy az elkezdett forogni, és úgy összetekerte a damilt mire észrevettük, hogy Gregornak két óráig tartott, amíg kigubancolta.
Ma meg, egy nagy hal ráharapott a csalira, ügyesen fárasztgatta Gregort meg a damilt egy fél óráig, aztán megunta, és a damilt elszakítva fogta a csalit és uk-muk-fuk, elvitte.
A szkipink pedig szomorúan leszerelte a horgászbotot és a tartóját a korlátról.
A szétszerelt bálnavadász szerkó
Gregor egyébként 23 éves, építészhallgató Ljubjanában. Három évet már elvégzett, most egyet szüneteltet. Miután megérkeztünk Tortolára, Los Angeles-en keresztül Ausztráliába repül egy hónapra kirándulni. Januárban egy amerikai csapatnak szkipperkedik pár hetet Braziliában, akiket az Adrián ismert meg. Még nem tudja mi is lesz, építész-e vagy hajós, de ez most érdekesebbnek tűnik neki.
A hajó két oldalán van a reeling, a drótkötél-korlát, ami ugye elsősorban arra való, hogy kiteregessen az ember. De, mint kiderült, arra sem teljesen alkalmas, mert a bal oldali felső drót leszakadt a vizes ruhák súlya alatt… Az új hajón.
A felső reeling hamar megadta magát
Ha belegondolok, hogy a másodlagos funkciója az lenne, hogy egy megbillenő embert is megtartson szükség esetén a vizes ruhákban, hát akkor ez még nem az igazi…
Délután azon tanakodtunk, hogy mikorra érünk oda Tortolára, hogy belefér-e esetleg előtte egy kikötés St. Martinon. A fiúk ott kiszállnának, mert a 29-i reggeli repülőjüket - amivel oda mennének - nem igen fogják elérni.
Én is örülnék egy kis további „világlátásnak”, időm van bőven 5.-éig, a repülőm indulásáig.
2015.11.25. szerda
21. nap, 141 tmf
Három hét, 3000 mérföld
Simonnal voltam kutyaőrségben. Így hívják az éjféltől hajnali 4-ig tartó időszakot. El nem tudom képzelni, hogy miért így nevezték el. Talán azért, mert annak való, én is ezt kedvelem a legkevésbé. Telihold van, olyan erős a hold fénye, hogy még a csillagok is halványabban látszanak. A holdfényen kívül itt más fényszennyezés nincs. Láttuk viszont egy másik nyugatra tartó vitorlás AIS jelét, aminek CROCODILE DADDY volt a neve. 12 mérföldnyire hajóztak tőlünk, így a fényeik nem látszottak.
Amióta elindultunk Tenerifáról, minden órában felírjuk a „Log-Buch”-ba, egy jegyzettömbe a helyzetünket, sebességünket, irányunkat és a szél adatait. Hajónaplónk nincs, illetve Gregor egy vastag füzetbe írja az adatokat. Valószínűleg nem vett La Rochelle-ben, Tenerifán meg már nem kapott.
A rádiónk MMSI kódja sincs regisztrálva - mint kiderült az Atlanti közepén - mert indulásig valamiért nem tudták elintézni. Beszélni lehet rajta, csak segélykérést nem tudunk küldeni a pozíciós adatainkkal. Ok, a rádió hatósugara úgyis csak 25-30 mérföld, de vész esetén hiába van ezen belül egy másik hajó, ha nem tudjuk valamiért megmondani nekik a helyzetünket, mert mondjuk leállt az áramellátás, vagy felborult a hajónk. A szatelit-telefon meg nincs feltöltve beszélgetésre, illetve most már igen, az én pénzemmel.
Van bennem egy jó adag empátia a nehézségek megértése irányában, de azt kell mondanom, hogy egy hajót így elindítani egy Atlanti átkelésre, azért nem kis felelőtlenség.
Az időnk viszont nagyon kellemes. A szélcsendesebb napok után ismét munkába állt a passzát, és jó tempóban visz minket nyugat fele.
Este lencsefőzeléket készített Simon, a maradék makaróni tésztával.
Megdicsértem a főztjét. Azt mondta, noha ez egy sváb nemzeti étel, de életében most főzött először ilyet, és a receptet a Playboyból vette. Most már tudom, hogy miért is hozták azt az újságot…
Három 7 – 3000 tmf
Este elértük utunk 3000. tengeri mérföldjét, amit 3 hét alatt tettünk meg. Innen visszanézve, nem tűnik annyinak, mégis most már inkább a visszaszámlálót figyeljük, ami 333 mérföldet mutat még a célig. Szombat reggelre ott lehetünk St. Martinon.
2015.11.26. csütörtök
22. nap, 149 tmf
Hajó a láthatáron, kenyérsütés
Reggel Willy felajánlotta, hogy csinál nekem egy teát. (még mindig meglep, hogy milyen sós ez első korty íze a bögre szélétől, ugyanis tengervízzel mosogatunk) Alapból is nagyon kedves ember, de lehet, hogy ez jó szokása még ifjúkorából maradt meg, amikor a katonaság után 3 évig stewardként dolgozott különböző német teherhajókon, és bejárta a világot. Tanker és konténerhajók helyett tudatosan kisebb teherszállítókat választott, amik gyakran, akár több napra is kikötve járták a világot, és így lehetőséget nyújtottak sok ország megismerésére.
Később, amikor még középiskolai tanárként dolgozott, többször szervezett EU-s pályázati pénzekből a diákoknak egy-két hetes tengeri vitorlás utakat a Nord-See-re. Több uniós ország iskoláiból „levelezték”, szervezték össze a 17-18 éves diákokat, akiknek ez jó nyelvgyakorlási és ismerkedési lehetőség is volt. Mindenki elhozta a történelemkönyvét, és összehasonlították, hogy melyik nemzet hogyan ír az Európai Unióról. A „Bordsprache” az angol volt, és nagyon jól meg lehetett kicsiben is figyelni azt, ami nagyban is megy az unióban, nevezetesen, hogy amíg minden jól megy, addig európaiak vagyunk, de ha valami gubanc van, akkor franciák vagy németek, vagy görögök és lengyelek. Általában szeptemberben mentek, de voltak többször is osztálykiránduláson áprilisban a saját osztályával.
Legalább száz éves, korabeli kétárbocos fa vitorlásokon, schooner-eken vagy brigg-eken hajóztak, ugyan úgy mint régen. Nagyon élvezték a gyerekek, amit nagyon jól el is tudok képzelni. Sőt azt is, hogy milyen klassz lenne elmenni egy jó társasággal, egy ilyen korabeli vitorlás útra.
Willy élvezi a naplementét, kezében az elmaradhatatlan sun-downerral
Öt éve, 63 évesen ment előnyugdíjba, inkább vállalva azt, hogy 15 vagy 20%-kal kevesebb nyugdíjat fog kapni, bár ez még így is más nagyságrendi kategória, mint a magyar pedagógusi nyugdíj.
Willy 68 éves és 30 éve, 1986 óta vitorlázik. Először Törökországba jártak a barátaival, a vendégmunkások olcsó charter járataival. Akkor még semmilyen hajóvezetői engedélyük sem volt, de mégis adtak bérbe nekik hajót, az akkor nyitó kis német charter cégek.
Azóta voltak már vagy 10-szer a Karib tengeren, vagy 6-szor a Déli tengeren, a csendes-óceáni szigetvilágban, párszor a Scyhelle szigeteken (hogy a fenébe is kell helyesen írni? Nem tudom sehol megnézni!) és Thaiföldön.
- És lehetett ezt a tanári fizetésből meg nyugdíjból finanszírozni? - kérdeztem tőle.
Szerinte igen, ez a hobbijuk és másra nem nagyon költenek.
Délelőtt, 9 óra körül - 10 nap után - ismét láttunk élőben egy hajót. Egy tankhajó volt, ami 5 mérföldre haladt el mellettünk Európa felé.
Lassan sikerült átprogramozni az agyamat. Mint autóvezető, ha előttünk látunk egy felhőszakadást, tudjuk, hogy hűha, figyelni kell, mert mindjárt belemegyünk és leszakad az ég. Itt, ha előttünk látunk egy zivatart, az nem veszélyes, nyugodtan vezényelhetünk „pihenj, folytasd tovább”-ot magunknak, mert a hátulról jövő szél gyorsabban fújja előre a felhőt az esővel, mint ahogy mi haladunk. Ha meg közvetlen mögöttünk látjuk az esőfelhőt, akkor az se vészes, mert a srégen hátulról jövő szél nem ránk tolja az esőt, hanem mellettünk el.
Viszont, amit arról látunk hátulról, amerről a szél fúj, na, az se veszélyes, csak esetleg megázol. Bár ezek még valahogy nem azok a bővizű trópusi esők - amiről a mesék szólnak - , hanem csak amolyan fékezett habzásúak. Vagyis kimész, hogy vegyél egy édes zuhanyt – mint ahogy én ma reggel – és tusfürdővel bekened magad szőröstül-bőröstül, meg samponnal a szemeidet, hogy ne láss semmit, aztán széttárod a karjaid, hogy fogadd az égi áldást, és akkor valaki azt gondolja odafönn, hogy na, ennyi elég volt mára, és elzárja a csapot. Te meg ott állsz megfürödve, jobban mondva befürödve, és azon gondolkodsz, hogy hol is láttad (amikor még láttál) azt az üres vödröt, amibe nem húztál vizet.
Garantált az ébredés, víz nélkül is.
Igor nekiállt ma kenyeret sütni. Van még éppen egy Toast-Brot-unk, de az már az utolsó. Még sohasem sütött kenyeret, de ez az első a próba egész tűrhetően sikerült, és a maradék sonkával elfogyott mint a sicc, úgyhogy dagasztott gyorsan még kettőt.
Az új kenyér megszegése
Este 10 fele, a holdfényes éjszakában észrevettük az AMARON fényeit. 3 hét és 3000 mérföld megtétele után kb. fél óra távolság van köztünk. Ezek szerint a Bavaria 46-os és a Nautitech 40-es katamarán, nagyjából egyforma gyors hajó.
Hosszú idő után ismét láttuk egy repülő fényeit, ami Európa felé tartott…
