2015.11.17. kedd

13. nap, 159 tmf

Félúton járhatunk

Indulásunk óta eddig 1800 tmf-et tettünk meg. A cél, a Brit Virgin-szigetek (BVI), innen 1400 mérföldre van még légvonalban. Mivel mi nem tudunk egy rövidebb utat az erdőn keresztül, és még a hátszél előtt is keruzolgatnunk kell, a hátralévő 1400-ból lesz vagy 1600-1700 tmf. Ezt feltételezve már túl vagyunk az út felén. Viszont a hivatalos mulattság, amelyre mindannyian meg vagyunk hívva, csak a Rum-Line átlépésekor lesz, ami a térképünkön a 40°36,512 hosszúsági vonalnál van berajzolva. Ezt valószínűleg ma este fogjuk átlépni. A Rum-Line a felezővonal, az indulási helyünk, Tenerifa - San Miguel (16°36,926) és BVI - Tortola (64°36,099) hosszúsági vonala közt.

Nem, ez sem az én telefonom

Több oka van annak, hogy hátszél helyett, „raumosan” (nem írtam el, nem rumosan), vagy ahogy másképp mondják, háromnegyed széllel keruzolgatunk nyugat fele.

Az egyik, hogy eddig, a Zöldfoki-szigetek óta szinte soha nem is fújt teljesen hátulról, azaz pontosan kelet felől a szél. (akkor ez most passzát vagy nem passzát?)

A másik, hogy ezzel a vitorlázattal nem is tudnánk igazán hátszéllel haladni, vagy csak jóval lassabban, mert a nagyvitorlát a szokásos 70-80° helyett csak kb. 40°-ig tudjuk kiengedni, mert már így is eléri fent a – most már kipárnázott - vantnikat.

A harmadik, hogy nincs spinakkerünk (még felhúzókötele sincs!), amit hátszél és majdnem hátszél esetén nagyon jól lehetne használni. Viszont az is igaz, hogy a spinakker a maga 110 négyzetméterével, ami a jelenlegi nagy- és orrvitorlánál (62+26 nm)is jóval nagyobb, már túl sok lenne 20-24 csomós szélben.

Így aztán a szél előtt keruzolgatunk, ami azt jelenti, hogy a cikk-cakkos haladás miatt hosszabb útvonalat teszünk meg, de feltehetően rövidebb, vagy maximum kb. ugyan annyi idő alatt mintha egyenesen haladva, hátszéllel kínlódnánk ezzel a vitorlázattal.

2015.11.18.szerda

14. nap, 154 tmf

Kalóztámadás az éjszaka közepén

Még most is remegnek az ujjaim a billentyűzet felett, ha felidézem az éjjeli eseményeket. A kutyaőrséget, éjféltől hajnali négyig Willy és Bijan adta, mi pedig odalent aludtunk, én természetesen pálmafákról, a többiek meg feketékről álmodva…

Hajnali egy körül lehettet, talán éppen akkortájt, amikor átléptük a Rum-Line-unkat, hogy a kalózok lecsaptak ránk. Bijannak nagyon igaza volt azzal a kétárbocossal kapcsolatban, két nappal korábban. Willy állt a kormánynál, a holdfény elvakította, így nem vette észre, ahogy a kalózok megszállták a másik oldalról a hajónkat. Willyt rögtön a kormányhoz kötötték, Bijant pedig gúzsba, és vadászatot indítottak utánunk, stílusosan a Karib-tenger kalózainak bömbölő zenéjére. Bezárkóztam a kabinomba, de két pillanat alatt baltával rám törték az ajtót, és felhurcoltak a fedélzetre, úgy mint a többieket.

Megtalálták az utolsó hordó rumot is, csapra verték, és megpróbáltak leitatni minket, hogy kiszedjék belőlünk a kincsek helyét, de mi igen sokáig, becsületesen álltuk a sarat. Egy idő után Simon és Bijan nem bírta tovább a megpróbáltatásokat, és hogy életüket mentsék, átadták legféltettebb kincsüket, a Playboy legutóbbi számát. (ami állítólag a legszebb német egyetemista lányok életéről közöl hiteles, igen részletgazdag leírást. Érdekességként elmondták -  MONDOM CSAK HALLOTTAM! - hogy az egyik kisasszony másodéves fizika-hittan szakos hallgató. Lassan kezdem én sem érteni a világot…)Ez látványosan hatott, mert két kalózunk, Greg Sperrow és Igor Hook (a kampójával együtt), igen csak megenyhültek irányunkban - Willyt és engem is elengedtek - és az értékes zsákmány örömére tűzijátékot rendeztek az éjszakában.

A végén aztán igen csak összekomáztunk, és elhatároztuk, hogy velük együtt délre fordulunk, és a Rum-Line mentén - azt minden nap át-átlépve - a Déli tengerekre hajózunk.

Reggel, a fedélzeten elterülve ébredünk, és csak az ide-oda guruló rumosüvegek látványa győzött meg minket arról, hogy mindez, nem csupán álom volt…

Na jó, ez utóbbi csak olyan kis Gulliveres túlzás volt, hogy hihetően fejezzem be a történetet,  viszont a többi, szín igaz, találtam is róla képeket a fotoaparátomon. Még ha rumáztatta, homályosak is egy kicsit a képek.

Mindazonáltal a mai délelőtt, valahogy kicsit visszafogottan telt.

Talán ezért is határoztuk el, hogy nem árt egy kis felfrissülés, és fürödtünk egyet az óceán közepén. Vitorlák le, kötél végén bója kidob, és hajrá. Igor a kabin tetejéről, a bummrúd mellől ugrott fejest, én nem akartam véletlenül sem a mentőcsónakban landolni, így csak a hajó végét választottam startkőnek. Nem ártott figyelni, mert a vitorlák ugyan le voltak húzva, de a hajó nagy oldalfelületébe a szél belekapaszkodott, és egy csomóval sodródtunk. A hullámok miatt meg, a hajó vége a fürdőlétrával együtt legalább egy métert emelkedett és süllyedt föl-le, ezért jókor kellett odaérni és belekapaszkodni, hogy kiemeljen, és ne fejbe verjen helyette….

Cápáktól nem tartottunk, mert három nappal ezelőtt láttunk egyet, 400 mérföldre innen….:)

Azért a hajót már nem mertem körbeúszni.

Mégis, egyedülálló élmény az óceán közepén fürdeni.

Este szabadtéri moziban voltunk a hajó tatján. Szélesvásznú kép a laptopról, mozi hanghatás a hajó multimédiás hangrendszeréből.

Aktualitásként, a Vissza a jövőbe sorozat első részét néztük meg eredeti hanggal, és angol alirattal. Mindent értettem.

Mert láttam már jó párszor. Viszont, még mindig rácsodálkozik az ember néhány új apróságra, amire eddig még nem figyelt fel.

Erről is csak azt tudom mondani, mint más, egyébként hétköznapi dolgokról - mint például a palacsintasütésről is -, hogy egészen más az óceán közepén, a holdfényes éjszakában surrogó hajón átélni, mint otthon a lakásban.  

2015.11.19. csütörtök

15. nap, 140 tmf

Víz a fenékben

Na, nem az enyémben…

Az éjszakai őrségre be szoktunk öltözni, hosszú nadrágba, viharkabátba, mert igaz hogy

24 C°-nál nincs hidegebb, de az állandó szél gyorsan „átfújja” az embert. A mackó-nadrág helyett ma hajnalban én is kipróbáltam a vízálló nadrágot. Jól működött, mert pont eleget szellőzött, de nem fújt át rajta a szél. Sapkát is vettem a szél ellen, és reggel úgy néztem ki, mint egy:

 Gazdag zsákmánnyal hazatérő jóllakott rákhalász az Északi tengeren, a felkelő nap első sugaraival a hátában

Legalábbis Bijan szerint.

Két hete vagyunk úton. Egyelőre jól bírjuk. Egymást is. Nem volt még összeveszés, de még talán „szömölgyök-összeráncolás” sem. A fejenként napi 3-4 óra kormányzás sem megterhelő még, elvonja kicsit az ember figyelmét.

Az, hogy még jól érezzük magunkat, az nem azt jelenti, hogy mennénk még egy kört, ha ma odaérnénk, nagyon is szívesen kikötnénk valahol, aztán pár nap múlva mehetnénk tovább.

Ha rajtam múlna, én megállnék a Zöldfoki szigeteken vagy egy hétre és aztán a következő uticélnak a legközelebbi Barbadost, vagy Santa Lucia-t választanám, ahová az általunk eddig - 14 nap alatt - megtett úttal már simán ott lennénk.  

Tegnap csináltunk egy kis leltárt az élelmiszer fronton.

A zöldség és gyümölcs zöme elfogyott, csak hagyma, citrom és némi krumpli van még.

Tartóskenyér is van még kettő, ettől függetlenül Igor megpróbál ma kenyeret sütni.

Viszont van bőven konzerv, főznivaló tészta és ivóvíz. Én például eddig, a rám 14 napra kalkulált 28 liter vízből még csak 8-at fogyasztottam. A többi tea, sör, üdítő, gyümölcslé, nestea és leves volt.

 Délután ellenőriztük a két hajótest fenekét, és a mienkben vizet találtunk. Gyorsan kiderült, hogy nem kaptunk léket, nem tengervíz, se nem szennyvíz, hanem a zuhanyzónknak (amit nem használunk) és a kézmosónknak van egy közös kb. 20 literes kis szennyvíztartálya, ami megtelt és mivel a teteje nem vízzáró, a kézmosásra, fogmosásra hasznát szennyvíz túlfolyt a hajófenékbe.

Egy automatikus pumpának ki kellett volna szivattyúznia a tartályt, de valamiért nem működik. A fenék szárazon tartásáért felelős bilge-pumpa meg ilyen kevés (3-4 vödörnyi) víztől  még nem indul be. A hajó alját kimertük szárazra, és most már nem használjuk ezt a kézmosót (se). 

Este a „Vissza a jövőbe” második részét vetítették, és én ma az első sorba kaptam jegyet.

2015.11.20. péntek

16. nap, 171 tmf, eddigi új csúcs

Esősre, szelesebbre fordult az idő

Ma hajnalban 22-24 csomósra erősödött a szél. 30-as befújások is voltak, jó hogy előtte két reffel is csökkentettük a nagyvitorlát, és az orrvitorlán is betekertünk egy kicsit.

Egész délelőtt esett az eső, felhős volt az ég, a szél ereje sem csökkent, a hullámok viszont nem nőttek szerencsére, csak inkább oldalról, kellemetlenebb irányból jönnek. Sajnos nem „csak egy rövid trópusi esőnek” néz ki, hanem akár három napig is eltarthat, ha igaz az előrejelzés a front nagyságáról. Pedig Willy szerint emelkedik a barométer. Nem tudjuk, hogy jobbra-balra mekkora a viharzóna kiterjedése, így puszta találgatás arról spekulálni, hogy merre lehetne kijutni belőle gyorsabban. Tehát megyünk egyenesen nyugatra, a célunk, Tortola felé, és reméljük, hogy mielőbb áthalad felettünk ez a front.

 És ezt hívják „Barfuβ-Route”-nak...

A kormányos vízhatlan ruhában áztatja kint magát, mi pedig beszorultunk a hajóba. A „fedett hátsó terasz” belsejében még lehet ülni, oda nem csap be az eső, lehet még ücsörögni a szalonban, a térképasztalnál – itt írok most, innen legalább ki lehet látni rendesen – és lehet lent próbálkozni aludni a kabinban, ahol továbbra is nagy a zaj. Említettem már nektek, hogy volt már olyan, hogy a fülemet is bedugtam emiatt. A zaj több forrásból áll össze:

1. a tengerben haladó hajó surrogása: Srrrr-SSSSrrrrr-……-SRRRRRRRR
2. a hajócsavar forgása: VJNAUUUUU-ÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ-……- aztán VJNAÚÚÚÚÚÚ…
3. a szél fütyülése a vantnikon: Huuuu-HÚÚÚÚ-Huuuuu
4. néha a hajómotor berregése és remegése: MRRRRRRRRR
5. és néha az áramfejlesztő generátor brummogása: bap-bap-bap-bap-bap
6. a bútorok, falak folyamatos recsegése, ahogy kicsit ide-oda megtekeredik a hajó a hullámokon,
7. a szekrényekben ide-oda csúszkáló tányérok, poharak csörömpölése,
8. a hullámokból kiemelkedő hajóorr vagy hajófar visszabuffanása a vízbe,
9. és 20-30 másodpercenként egy-egy bedörömbölő hullám, ami akkorát vág a két hajótest közti rész aljára, vagy a hajótestek oldalára, hogy beleremeg az egész hajó…

És ez így megy, folyamatos éjjel-nappalos műszakban. Hol hangosabban, hol még hangosabban.

A naponta csak néha bekapcsolt motor, vagy generátor zúgása már csak olyan altató brummogás a tortán.

Tehát, ha valaki pihenni, netán aludni akar, annak azt nagyon komolyan kell gondolnia…

Mert a hajó még billeg is, ugyebár…

Igaz, hogy nem gurulsz jobbra-balra az ágyadon, de ha az oldaladon szeretnél elaludni, ütemesen meg kell feszítened a kar és combizmodat, hogy fel ne borulj, mint egy teknőc. Ha pedig a hátadra fekszel, olyan, mint ha hullámvasúton utaznál, a hullám tetején szinte felrepülsz, megemelkedsz, a hullámvölgyben pedig belepréselődsz a matracba.

Kint se sokkal halkabb, ha kormányozol, akkor egyrészt a szél süvít a füled mellett, másrészt mivel a két kormányállás pont a hajó legvégén van, ezért az alattad, mögötted elrobogó, víz zaja surrog folyamatosan. Ugyan ez a két zaj beszorul a fedett terasz alá is állandóan, úgyhogy a „pusztaság” csendjét itt talán csak szélcsendben lehet megtapasztalni. Nem is gondoltam, hogy ilyen, folyamatosan hangos lehet egy Atlanti átkelés.

Ebéd után kicsit délebbre vettük az irányt, abban reménykedve, hogy hamarabb elérjük a front szélét. Ez eddig bejött, mert az eső elállt, először ki-kikandikált a kék égbolt, majd lassan a felhők is oszladozni kezdtek, és most már a nap is süt. A vitorlákból egymás után kiengedtük a két reffelést, és barátságosabb hangulatban, az esőkabátokat szárítgatva, és gin-tonicot kortyolgatva haladunk tovább.

Előttünk az esőfront, elvonult felettünk

Egész este egy reffel haladtunk, néha az eső is esett, ezért az esti mozielőadás a rossz időre való tekintettel elmaradt.

2015.11.21. szombat

17. nap, 150 tmf

Vihar elkerülve???

A délelőtt folyamán továbbra is délre tartottunk, hogy biztosan kikerüljük a viharzónát. Tegnap este beszélt Gregor az édesapjával, aki meg tudta nézni a meteorológiai előrejelzést, és ő javasolta, hogy tartsuk még ezt az irányt. A mögöttünk és tőlünk 180 mérföldre északra vitorlázó AMARON belekóstolt rendesen a viharba, ők 50 csomós szelet is kaptak.

Simon panorámaképe

Nekünk, inkább gyengébb szelünk volt egész délelőtt, lassabban is haladtunk, és főleg halkabban is, úgyhogy kihasználtam az alkalmat és aludtam egy nagyot.

Ebéd után aztán nyugati irányba fordultunk, így ismét közeledünk a célunk felé.

Ma először láttam a tengerben úszó növényeket, mint Kolombuszék. Erről hitték, hogy közel lehet már a szárazföld, pedig még legalább 800 mérföldre van a legközelebbi sziget.

Úszó tengeri növények

Felhős, néha csepergő esőben haladunk. 24 órája dél-délnyugatról fúj a szél, ez a ciklon rendesen eltérítette a passzát szelünket. A hullámok viszont továbbra is félig hátulról, délkeleti irányból jönnek, de azok is csendesebben. Mégis kapott Jiri egy jó vödörnyi tengervizet az ágyára, amikor - kis szellőztetés céljából - nyitva hagyta a bal első kabinja tetőablakát. Eddig még soha nem csapott be oda a hullám, de Neptun úgy gondolta, hogy ő fújja a passzát szelet, és úgy, ahogy ő akarja… Beköszönt, a maga módján, pedig hol van még a húsvét…

Érdekes, hogy az összes evőeszközünkön, fazekainkon már indulásunk óta rozsdafoltok jelentkeznek. Minden főzés úgy kezdődik, hogy a nagyját ledörzsöljük róla. Pedig rájuk van írva, hogy rozsdamentes, igaz az nem, hogy csak egy kicsit.

Nem tudom, hogy az adriai, mallorcai charterhajókon van jobb anyagból az eszcájg, vagy valamiért az ottani közeg nem olyan korrodáltató, mint itt az óceánon.

Talán ma először élvezhettünk egy igazi szép naplementét. Eddig vagy a felhők takarták el, a napot, vagy borús volt az ég, vagy… A harmadik ok most nem jut az eszembe… :)Estére teljesen lecsendesedett a szél, és délire fordult, ami teljesen szokatlan itt a keleti passzátszél övezetében. Valószínűleg az általunk kikerült ciklon utóhatása. Így aztán nyugis esténk lett, 2 csomóval csobogtunk a holdfényes éjszakában. Megnéztük a tegnap elmaradt 3. részt a Vadnyugatról - én a kormány mellől – popcornt majszolgatva, kólát iszogatva, ahogy a moziban illik…