Ember a vízben! MOB!!!

2020. január 04. - Balaja

2015.11.12. csütörtök

8. nap, 148 tmf

Ember a vízben! MOB!!!

Man Over Board!

Na, ez is csak velem történhet meg…

Éjjel van. Szurok sötét, a hold éppen ma szabadnapos, és a csillagokat is felhők takarják. A hajónk 7-8 csomóval rohan, csak a műszerek után lehet kormányozni.

Egyedül állok a kormánynál, ki vagyok kötve rendesen, Gregor és Bijan ott alszanak mellettem, karnyújtásnyira.

A Garmin navi érintőképernyőjén meg szoktam nézni pár dolgot, AIS információkat például, de most véletlen egy olyan helyen érintettem meg, hogy feljött vagy 7 választható gomb.

Sehogy se tudtam visszalépni a térképhez, bármit csináltam. Megnéztem 6 gombot, mindegyikkel más menübe lehetett belépni, nekem nem ez kell.

Maradt a 7. gomb, amin piros betűs szöveg volt, és pont ezért nem tudtam elolvasni.

Megpróbálom ezt is, legfeljebb ha nem az, visszalépek ide ugyan úgy, ahogy az előbb.

Megnyomtam azt is.

MAN OVER BORD!!!

Ez villogott mind a három műszeren.

Hogy a bánatba kell ezt leállítani?

Most vajon riadóztattam mindenkit a közelben?

A kormányállás nappal, és pont így "láttam" éjjel

Teringettét!

Mit kell ilyenkor csinálni? Beugrani a vízbe?

Ezt nem mondták a biztonságtechnikai oktatáson!

Aztán, BIZTOS, HOGY EMBER A VÍZBEN??? – villogott utána az összes kijelzőn egyszerre, és én csak egy IGEN választ láttam.

Hát ez hülye. Ha most tényleg beesek a vízbe, ki a hóhér nyomja meg nekem az IGEN gombot?

Aztán derengeni kezdett, hogy ezek minimum két szereplőben gondolkoznak, az egyik beesik, a másik meg szorgalmasan nyomogat és válaszolgat a kérdésekre.

Amíg ez a program futott a buksimban a háttérben, addig a felszínen oroszlánként küzdöttem, hogy megtaláljam a NEM gombot, vagy eltüntessem az egész marhaságot, hogy végre láthassam, merre is megyünk…

Próbálhattam én akármilyen kombinációt, a rendszer szabó-biztosra volt tervezve, és arra, hogy essen má be valaki BIZTOS a vízbe!

És akkor, egyszer csak:

LOBBB! Hangzott fentről, diszkréten, de ellentmondást nem tűrően.

Átlobbant a nagyvitorla a másik oldalra, visszabeggelt! Nem volt nehéz dolga, mert mint mondtam, a bummot a szokásos 70-80° helyett, csak 40-re tudjuk kiengedni. Még szerencse, hogy maga a bumm a helyén maradt, mert a preventerrel szorosan ki van biztosítva, le van kötve állandóan.

Az ákom-bákomát!

Ez a kormányosok legnagyobb szégyene, ha nem figyel eléggé, és az irányítása alatt átvágódik a nagyvitorla. Meg persze veszélyes is piszkosul.

Amíg próbáltam kikódolni a műszereket, és egyik gombot nyomogattam a másik után, hogy lássam végre, merre haladunk, merről fúj a szél - hiába nem mozdítottam a kormányon semerre sem - a hullámok és a szél szépen csendben elforgatták a hajót a sötétben - és persze, miért is ne - a rossz irányba!

Ha a másik irányba fordult volna, nem történik semmi, mert lassan szélbe állt volna a hajó, és elkezdenek lobogni a vitorlák.

De nem, a kedves ALICE a rossz irányba fordult velem, a nagyvitorla pillanatok alatt átlobbant, és tekerhettem én ellenkező irányba a kormányt ütközésig, esze ágában sem volt a kicsikének visszafordulni.

Miért is tenné meg nekem?

Nem is csoda, hisz velem csak az 1 négyzetméteres kormánylapátok voltak, a széllel meg a 62 nm-es nagyvitorla… Naná, hogy neki lett igaza.

Bakker! Ez sehogy sem akar visszafordulni! Hiába van kitekerve teljesen a kormány nyaka...

Mese nincs, telefon (már régen) nincs, úgyhogy itt a közönség segítségét kell kérnem.

Megrángattam hát az alvó szkipi lábát:

- Gergoréé! - (ez azt jelenti szlovénül, hogy: Hé, Gregor koma, figyelj csak!) - Van itt egy kis little bit problém! Tulajdonképpen minden rendben van, semmi baj, a vitorla is jól áll, csak a másik oldalról fújja a szél, a másik meg az, hogy ez az idióta Garmin azt hiszi, hogy a vízben vagyok, pedig nem, hát látod…

Látszott rajta, hogy nagyon szeretné megérteni az összefüggést a patent halse és a MOB riasztás között, de aztán inkább elkezdte ő is csépelni a gombokat a műszereken - kicsit célirányosabban mint én, mert nem csak hogy el is tudta olvasni, hogy mi van odaírva, de meg is értette – és nem sokára eltüntette az ember a vízben riasztást. (Gondoltam, ha maradt volna még kb. kétszer ennyi időm, lehet, hogy nekem is sikerült volna a fennmaradó variációkból...)

A műszerek újra működtek, és most már láttuk, hogy időközben majdnem hátraarcot csinált a hajó alattunk.

Motor be. Erre mindenki fel.

Ébredt.

Hát persze.

Hajó visszafordít, és mintha mi sem történt volna, hus-hus mentünk tovább.

Gregor felajánlotta, hogy ő most akkor maradna a kormánynál inkább.

Jól van, - OK - válaszoltam. (Igazad van, én is ezt tenném a helyedben)

Hát ez volt a „Szegény Szabólegény esete a kis piros fránya gombbal” igaz története.

És most vissza a napi dolgokhoz.

Egy hete vagyunk úton

Megtettünk 1000 tengeri mérföldet, majdnem az út egy harmadánál járunk. Remélem, tudjátok követni azon a honlapon. Eddig gyakorlatilag pont olyan az út, mint amilyennek elképzeltem. Nagyon jó időnk van, nappal 27-28 C° van, este 24-26. A víz 27 fokos. Süt a nap, csak néha van pár felhő, eső eddig még nem esett. A szél egyenletesen 15-20 csomóval fúj, most már keletről, így ez már a passzát szél övezete lehet. Jókat eszünk-iszunk, olvasunk, kártyázunk néha, jó zenéket hallgatunk és kormányzunk éjjel-nappal.

A hajó - néhány malacságától eltekintve - jól működik, kielégítő életteret ad hetünknek. Ennél a szélerősségnél, és a 6-8 csomós hajósebességnél a katamaránunk „állva halad”, nem dől meg úgy, mint egy egytestű vitorlás. A poharak, üvegek nem dőlnek fel, és a leves sem borul ki a tányérból. Természetesen van a hajónak egy imbolygó mozgása, ahogy átgördülnek alattunk a hátulról jövő hullámok, de ezt az első két nap alatt sikerült megszoknunk.

A horgot a nagy hal óta már nem vetjük ki egyelőre, mert a fülünkön is hal jön ki. Ma este - a változatosság kedvéért – fokhagymás halszeleteket sütöttem.

A „sun-downer”, a naplemente ital - ami hol rum, hol Campari, mint ma – valahogy egyre előrébb csúszik. Lassan már egy órával a naplemente előtt elkezd Bijan mocorogni (nem én!), hogy mit is fogunk ma inni. Eddig senki sem tiltakozott, hogy korán van még öcsi. Valahogy én sem. Ma este csak a csillagok világítottak - de azok szépen - amikor éppen nem takarták el a felhők. Ha még egyszer jönnék, biztos hoznák egy csillagképes könyvet magammal. Meg egy szakácskönyvet. Viszont Gregor mutatott egy nagyon jópofa App-et a Night Sky-t. A telefont (na, az enyémet már nem) a csillagokra tartva, kirajzolja a csillagképet, és kiírja a nevét. Sőt a horizont alatti csillagokat is megmutatja, de még azt is, ami a hajónk feneke alatt van, amit a föld túloldalán láthatnak.

Hajnalban, három óra körül, észrevettem portsaid-on (backbordon, vagyis a hajó bal oldalán) egy hajó fényét. Semmilyen AIS jelet nem adott magáról, így nem tudjuk mi lehetett. Viszonylag közel, néhány száz méterre haladhattunk el mellette, mert 2-3 perc alatt elhagytuk, és a fénye eltűnt mögöttünk a sötétben. Egy kisebb, zödfoki-szigeteki halászhajóra gyanakodtunk. Akár mekkora is ez az óceán, azért nem árt itt is figyelni.

Az AIS berendezéssel én 3 éve találkoztam először. Minden nagy tengerjáró kötelezően fel van már vele szerelve, és lassan egyre több vitorlás is. Az AIS 10-20 másodpercenként elküldi a hajó haladásának legfontosabb adatait (neve, pontos helye, sebessége, iránya, méretei, mit szállít, honnan-hová megy, stb.) a VHF rádió egyik csatornáján, amit 20-30 mérföldes körzetben lehet fogni, és figyelmeztet, ha két hajó útvonala veszélyesen keresztezi egymást.

A mi hajónk, az ALICE, csak AIS vevővel van felszerelve (csak vevőről eddig még nem hallottam), de ez is nagyon hasznos jószág, mert már akkor észrevehetünk hajókat, amikor azok még a horizont alatt vannak, vagy a sötétben még nem is látszanak. Ha meg 2 mérföldnél közelebb jönnek, akkor pedig hangjelzéssel is riaszt a kütyü. Most már vannak AIS jeladóval felszerelt mentőmellények is, ami kimondottan hasznos lehet, abban a bizonyos esetben, ha úgy esnél bele a tengerbe, hogy rajtad is van ez a cucc.

2015.11.13. és ráadásul péntek

10. nap, 149 tmf

Vitorlajavítás a magasban

Délelőtt előszedtem a nyári pólóimat, amik eddig nagy sporttáskámban maradtak, az ágyunk alatti tárolóban. A szűk, fülledt kabinban sikerült tisztességesen megizzadni, mialatt kibányásztam mindent, és a meleg, meg a szennyes ruháimat visszapakoltam oda. Jól esett utána a fürdés a hajó végén, bár folyamatosan egyensúlyozni kell közben.

Az utóbbi időben, mindegyikőnk fehér törölközőjén barna csíkok jelentek meg. Na, nem olyan „tigriscsík” jellegű, amilyet Sörös őrvezető hagyott valamelyikőnk ágyán a lepedőn, a katonaságnál, amikor fürdés előtt, egy szál …, hmm, hogy is mondjam, magában odaült, hanem jóval hosszabbak. A szaharai finom por volt a felelős érte - mint megállapítottam – ami belepte a korlátok drótjait (amire kiteregetjük a törölközőinket) és a párás fehér kabintetőt is. Pedig 700 mérföldre vagyunk Afrikától, 1300 km-re!

Ezt hallottam: - Az enyém leér a vízbe! Mire a válasz: - Az enyém meg az óceán aljáig...

Délben Gregor fabrikált magának a biztosító övekből egy beülőszéket, egy Bootsmanstuhl-t (mert az sincs a hajón), amiben felhúztuk az árbocra. A nagyvitorlánk mindig neki-neki ütődik az árbocot oldalra- és hátramerevítő drótkötélnek (amin még egy műanyag védőcső is van), pedig még 45 fokig, azaz félszeles állásig sem engedjük ki, és az már több helyen kidörzsölte a nagyvitorlát a merevítőlatnik zsákjainál. Eddig a nagyvitorlán – azt leeresztve - a sérült pontokra próbáltunk védőréteget ragasztani, de azok rövid idő után mind leváltak. Most magára a vantnikra, az árbocmerevítő drótkötelekre ragasztott Gregor védőburkot a magasban. Reméljük ezzel már sikerül megóvni a nagyvitorlánkat a további károsodásoktól.

Ma este új holdunk van. A naplemente után pár órával vált láthatóvá a nyugati égbolton, de aztán nem sokkal később holdlemente is lett. A Vénusz hajnalban olyan erősen világított, hogy szabályos ezüsthíd vezetett hozzá a vízen, mint a holdhoz a Balatonon.

Az éjjeli őrség közben Igorral beszélgettem egy jó nagyot. 26 éves, és már hat éve szkipperkedik főleg az Adrián, vitorlásokon, és néha 60 lábas motorjachton. A vitorlásokat sokkal jobban szereti. Az egyik Bavaria 46-ost ő hozta el egy társával 22 nap alatt Tenerifára, egy törökországi Navigare bázisról. A Korintoszi csatornán keresztül jöttek, Zakintos mellett, Plaremo és Mallorca érintésével, Gibraltáron keresztül. Az Ion tengeren láttak menekült csónakokat is, és egyszer egy tengeralattjáró is felmerült mellettük. Kérdezték, és távcsövön is figyelték, hogy vannak-e szírek a hajón, aztán ismét lemerültek, és eltűntek. 1200 eurót fizettek neki azért az útért, meg ezért is annyit fog kapni, hogy átmegy velünk az Atlantin. Kevesli, de ez a piaci ár jelenleg. Pár évvel korábban csak 600-at fizettek volna, egy ugyan ilyen átkelésért. Azt tervezi, hogy pár hónapig a Karibon marad majd, és szkipperként fog dolgozni. 120-150 eurót lehet kapni naponta ott is, ha zöldfülű charter-turisták fogadják meg kapitánynak. Persze ebből is adózni kéne valahol… Aztán majd alakul valahogy.

Igor pihenőben

2015.11.14. szombat

10. nap, 143 tmf

ARC és szesz

Mivel hajnali 4-től 8-ig voltam Bijannal a kormánynál, ezért utána lefeküdtem aludni. 10 órakor ébresztettek, hogy kész a reggeli, gyümölcsös-fahéjas-tejberizs, kérek-e? Naná.

Full-service volt, az ágyba hozták… Ez igen! És még finom is volt.

Délelőtt megborotválkoztam, utunk során másodjára. Nem említeném, ha nem egy mókás jelenettel zárult volna. Miután kész lettem a borotválkozással, egy kis félliteres ásványvizes üvegből, édesvízzel bepacsmagoltam az arcom, lemostam a maradék habot. Jiri odaugrik hozzám elkerekedett szemmel, kikapja az üveget a kezemből, és önt ő is egy kicsit az ujjaira, és hitetlenkedve megszagolja:

- Slugovica??? - kérdi döbbent arccal.

- Nem, dehogy, de miért kérded?

Aztán rájöttem. Ugyan ilyen kis félliteres üvegben hoztam magammal a magyar – nekik rettenetes – körtepálinkát, amitől nem győztek prüszkölni. A jó Jiri barátunk nem hitt a szemének, hogy milyen sokrétű ez a magyar pálinka, hogy After-shave-nek is jó, vagy, hogy milyen hülyék a magyarok, hogy még a borotválkozás után is pálinkát használnak arcszesznek. Végül is szesz ez is, meg az is, nem igaz? :)) Aztán ő is jót derült az egészen. Azért nem olyan rossz az a pálinka, csak egy kicsit erős…

Ott van a borotvahab mögött a "butykos"

Délelőtt kipróbáltam a mosást kézzel, vödörben, tengervízzel. Működik. Hátha még mosószert is használtam volna a kézmosó helyett, talán még olyan tiszta illata is lett volna a pólóknak… Mint amilyen nem lett. De, most már legalább nem állt meg, mikor a sarokba dobtam…

Na, nem volt az olyan vészes, csak ráfért már egy kis mosás, tényleg…

A déli saláta után, nekiláttam barkácsolni egy szextánst - egy napmagasságmérőt – a kekszes papírdobozból. A kis lyukon átnézve lehet az alját vízszintesen tartva a horizontra irányítani, és akkor egy másik megfigyelő le tudja olvasni az alján lévő skáláról, hogy a függőleges oldal milyen szögben vet árnyékot, azaz éppen hány fokos szöget zár be a nap magassága a horizonttal. Holnap, amikor a nap delel, majd kiderül, hogy hol is vagyunk. Tényleg itt, ahogy Gregor állítja, vagy netán Grönlandon…

Az étkezési szokásaink lassan kialakultak. Reggel 2-3 ülésrendben reggelizünk, ki hogy kel fel az éjszakai őrség után. Délben egy könnyű salátát eszünk (hogy fogyjon a friss zöldség) szalámival vagy sonkával, esetleg tonhalkonzervvel és kenyérrel.

Este pedig jön a vacsorafőzés és a sun-downer. Még mindig van egy utolsó adag a legutolsó big-fishből, de már lassan kifogytunk a variációkból. Tegnap ismét rántott halat csináltak a fiúk, ma meg valami curry-s, rizses hallal próbálkozom majd.

Még megbíznak bennem… :))

Délután a repülőhalakat figyeltem a hajónk orrán lévő hálóról. A vízből kiugorva az őket üldöző ragadozó halak (vagy a hajónk) elől menekülnek, fentről a levegőből meg a tengeri madarak csapnak le rájuk. Nem egy nyugis élet… Ahogy kiugranak az óceánból, pár „szárnycsapás” után - 30-40 méter hosszan is - vitorlázva repülnek nem sokkal a víz felszíne fölött, a hullámvölgyek közt kanyarogva, majd egy hasassal - mint a pingvinek - visszacsobbannak a vízbe. Ma reggel hármat is találtunk a hajó elején. Este úgy látszik magasabbra ugranak mint nappal, meg a hajónkat se láthatják jól, mert nappal eddig még egy sem érkezett.

Ma hajnalban sikerült egy szerencsés társuk életét megmentenem, mert pont a kormányállás előtt landolt hajnalban, ott vergődött, így idejében észrevettem és vissza tudtam dobni a tengerbe. Sajnos nem kérdezte, hogy van-e három kívánságom, pedig így 10 nap után lett volna néhány jó ötletem...

Hajnali 3-tól 4-ig álltam egyedül a kormánynál. Igor és Simon ott húzták a lóbőrt az asztal melletti padon (mint én is éjféltől kettőig). A szél megerősödött, 20-24 csomóra és folyamatosan 10 csomó feletti sebességgel repesztettünk az éjszakában. A maximum 12,3 volt. Aki vitorlázott, az tudja, hogy a hajón már a 8 csomós sebesség is száguldásnak tűnik, hát még éjszaka. Figyelni kell nagyon, mert a hátulról és oldalról folyamatosan jövő hullámok akár 10 fokot is el tudják dobni a hajó farát, a követendő iránytól.

2015.11.15. vasárnap

11. nap, 170 tmf

Mi van, ha leáll a GPS jeladás?

Legrosszabb esetben Mexikóig vitorláznánk, ha nem találnák el egy karibi szigetet sem.

De tényleg. Mit csinálnánk, ha nem írná ki a helyzetünket a navi, GPS jel hiányában? (mit csinálnának a repülők egyáltalán?) Szextáns nincs a hajónkon, talán csak a greenwhich-i UTS pontos időt tudjuk nagyjából. Az ugyanis a hajóidőnk.

Na, ezért barkácsoltam tegnap egy kis napmagasság mérőt, egy „szextánst”, hogy kipróbáljuk, milyen pontosságra is jutnánk a modern technológia nélkül.

A nap delelése előtt, és utána is csináltunk pár mérést. Persze párszor pont akkor takarta el egy kisebb felhő a napot, amikor nem kellett volna, úgyhogy azt is átélhettük, hogy mit érezhettek a régi navigátorok hasonló esetben. Nem egyszerű, legalább pár másodpercre fixen a horizontra tartani a „műszert” az imbolygó hajón, de minden esetben 37° körül mértünk a függőlegestől.Levonva az általam számított 14,08°-ot, ami abból adódik, hogy szerintem a mai napon, november 15-én ennyivel délebbre van a nap az egyenlítőtől, azt kaptuk, hogy a 23. szélességi fokon vagyunk. A GPS szerint meg a 18.-on. Az 5° eltérés elsőre nem soknak hangzik, de ha azt vesszük, hogy az 300 mérföld, azaz kb. 560 km, akkor nagyon jó, hogy most az Atlanti óceán közepén vagyunk és nem az Adrián...

Napmagasságmérés délben

Délután Jiri észrevett egy vitorlát a távolban. AIS jelet nem adott, így csak annyit láttunk a távcsövön, hogy egy kétárbocos vitorlás halad tőlünk északra, velünk egy irányban. Csak egy orrvitorlája volt felhúzva a raumos szélben, így jóval lassabban haladt mint mi, egy óra múlva el is tűnt mögöttünk. Furcsa, ki a manó, és miért döcög egy orrvitorlával a kétárbocosával 3-4 csomóval, amikor 5-6-tal is mehetne. Bijan szerint biztos kalózhajó, és majd csak sötétedés után fog minden vitorlát felhúzni és utánunk eredni, hogy megcsáklyázzon minket. Tuti.

Résen leszünk, nem fog minket meglepni!

Később rájöttem, hogy minden bizonnyal passzátszél-vitorlázatot hordhatott az a kétárbócos, azaz két orrvitorlát egyszerre, egyiket a baloldalra, a másikat meg a jobboldalra kifeszítve. Ilyen távolságról, még távcsővel sem lehetett kivenni a másik orrvitorlát, mert az innenső teljesen kitakarta.

Nem sokkal később egy cápa úszott velünk szembe starboard-on (Steuerbordon, azaz a hajó mentirány szerinti jobb oldala mellett), de én már nem láttam, amikor felszaladtam a fedélzetre, úgyhogy sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudom a jelentést. Este nutellás palacsintát csinált Igor az utolsó tojásokból. A halkúrának vége. Végre. Gregor megfenyegetett minket, hogy holnap ismét pecázni fog. Ki van zárva, ebben teljes volt az egyetértés.

2015.11.16. hétfő

12. nap, 154 tmf

Mégis itt vagyunk!

A tegnapi mérés lehangoló eredménye nagyon foglalkoztatott, úgyhogy ma utánajártam a differenciának. Először is a műszeremet „kalibráltam” újra, leellenőriztem a berajzolt fokokat, és egy fél fok eltérést találtam rajta. Ez még mindig nem magyarázat, az így már csak 4,5° eltérésre. Aztán Willy segített, hogy a légkörnek is van egy fénytörése, amit a szextánsok használatakor is figyelembe kell venni, és ez is fél vagy 1-2 fokot jelenthet. De melyik irányba? Tudjátok, amikor megy le a nap, és éppen eléri a horizontot, akkor valójában már a látóhatár alatt van, és csak a fénytörés miatt látjuk még úgy, hogy fent van. Valószínű akkor lehet 2° körül az eltérés, de amikor délben magasan áll, akkor ez csak maximum fél fok körül lehet. Ok. Akkor még mindig van 4° eltérés, vagy 5.

A hajó billegéséből adódó rossz mérés lehetőségét elvetettem, mert több mérés között is csak fél fok volt az eltérés. A különbségnek tehát ott kell lenni, hogy november 15-én délben a nap nem 14,08 fokkal van délebbre az egyenlítőtől, mint ahogy számoltam, hanem 18,5° körül. De miért?

Aztán rájöttem. Én a napok arányában számoltam ki, a differenciát (szeptember 21-én az egyenlítő fölött, 0°-on áll a nap, december 21-én pedig a déli térítőn, 23,5°-on. A 91 nap 36/55 arányban oszlik meg, vagyis így számoltam ki november 15-ére a 14,08°)

Igen ám, de ez azt jelentené, hogy a nap lineárisan, egyenesen mozog, és a végpontokon december 21-én és június 21-én élesen fordul vissza. Úgy számoltam ki, mint ha a föld lapos lenne, vagy legalábbis kocka. Bakker!

Márpedig ez nem így van, tudjuk pár éve, hogy a föld gömbölyű, és ez esetben a nap mozgását egy sinus-görbével lehet leginkább leírni.

Fel is írtam a feladatot: az y tengelyen a két végpont a 23,5 és a -23,5°, az x tengelyen pedig az év napjai (dec 21:-23,5° , márc 21: 0° , júni 21:+23,5° , szept 21: 0°) és megkérdeztem Bijant, hogy ki tudja-e számolni, hogy november 15-én, a sinus görbe szerinti 329. naphoz hány fok tartozik. Azt mondta igen, de van-e számológép a telefonomon?

- Van hogyne, de te most szívatsz engem? – kérdeztem.

- Nem, mégis miből gondolod?

- Tudod, hogy a második nap óta Neptunnál van a telefonom a tenger fenekén…

- Jaaa, tényleg, bocs.

Mondtam neki, hogy addig fel ne álljon, amíg 18,5° nem lesz az eredmény. Legnagyobb örömünkre, már az elsőre 18,9° jött ki, úgyhogy gyorsan meg is egyeztünk, hogy a fennmaradó 0,4° eltérést a nap fénytörése okozza…. :))

Gregor és Igor is kíváncsian figyelte a műszerkészítést, a méréseket, a hibakeresést, és nagyon tetszett nekik az egész projekt, le is fényképezték a vázlatrajzokat, a számításokat a papírszextánssal együtt.

A feladatot megoldottnak tekintettem, úgy is mondhatnám mint anno a seregben, hogy „Evtrsak, a feladat végrehajtva, JÓL elbaftuk a napot!”.

Ennek örömére, és utunk során először, hajóidő szerint 17 órakor, gin-tonic-kal ünnepeltük az Adrián már jól megszokott gin-tonic-time –unkat.

Apropó hajóidő. A hajón az óráink (az enyém kivételével) a greenwhich-i UTS idő szerint járnak, azaz egy órával kevesebbet mutatnak, mint Magyarországon. Az időzónák 15 hosszúsági fokonként változnak egy órával (így jön ki a 24 óra a 360°-ra), és mivel már a nyugati hosszúság 37-ik foknál járunk, ezért már elvileg 3 óra az eltérés az otthoni és a helyi idő közt, és kettő a greenwhich-ihez képest. Az, hogy nem igazodunk a helyi időhöz, csak annyit jelent, hogy a nap nem 18 óra helyi idő szerint megy le, hanem 20 órakor, a hajóidő szerint, meg nem 6-kor kel, hanem 8-kor. Na bumm…És akkor mi van?

Semmi, legfeljebb téli vagy nyári helyett trópusi időszámítás.

A térképről kiderült, hogy bizonyos értelemben már elértük Amerikát. Átléptük a 35. hosszúsági fokot, ahol Brazília kezdődik, igaz „egy kicsit” délebbre.

Ma végre sikerült hazatelefonálnom. Van ugyan szatelit-telefon a hajón, és azt használhatnánk is díjfizetés ellenében, ha fel lenne töltve a kártyája.

De csak pár egység van rajta, ami 2 sms-re elég fejenként. Az viszont legalább 1000 karakter lehet. Küldtem is haza egyet kb. egy hete, de azt sem kapták meg, mint ma kiderült. Ezért aztán megkértem Gregort, hogy kérje meg sms-ben (ő is csak azon kommunikál, neki sikerül), hogy töltsék fel a telefont 50 euróval, hogy tudjak telefonálni. Ez láthatólag meg is történt, mert ma sikerült is telefonálnom. Viszont azt, hogy végül is mennyivel töltötték fel, illetve mennyi a percdíj, azt még mindig nem tudjuk.

Ennek örömére, este pásztortarhonyát csináltam Jiri-vel, hazai alkatrészekből.