Fél lábamon meg tudom számolni, hogy hány érdekes előszót olvastam eddig életemben. Ezért nem is írtam. (az elejére)

Pár sor után általában átlapozza azokat a nyájas olvasó, mert akkor még nem kíváncsi igazából arra, hogy mi volt előtte, meg mennyi minden dolgot kellet megoldani, hanem inkább jöjjenek egyből az izgalmak, hogy nem süllyedt el a hajó a viharban, hogy menekültek meg a rablóktól, és hogy jött ki egymással a hét különböző nációjú ember - hetekre összezárva - egy kis hajón, amikor még soha életükben nem látták előtte egymást. Na, ezeket már mind tudjátok, de az még nem, hogy hogy keveredtem ide.

Amikor a többieket megkérdeztem, hogy ők miért jöttek el erre az Atlanti átkelésre, akkor lényegében mindenkitől azt a választ kaptam, hogy mert ez következett. Valahogy úgy, mint a hegymászóknál az Alpok csúcsai, a Magas-Tátra után. Végül is nem nagy meglepetés, mert én is hasonló bakancsban járok, mondhatnám úgy is, hogy nekem ez jön a Himalája előtt…

Ha van egy olyan álmod, terved, hogy saját vitorlással szeretnéd megkerülni a földet, akkor jó, ha tudod, hogy képes vagy-e rá. Azt tudom, hogy nagyon szeretek vitorlázni, idegen országokat, szigeteket a tengerről felfedezni, öblökben horgonyozva fürdeni, éjszakázni, de egy óceánon átkelni, az egészen más tészta. Hetekig el vagy zárva a külvilágtól, ha bajba kerülsz, többnyire csak magatokra számíthattok, nincs olyan helikopter, ami kimentene az óceán közepéről és egy hétköznapi vakbélgyulladás is az életed és a terveid végét jelentheti. Tudnod kell, hogy hogyan reagálsz a bezártságra, az összezártságra, keletkeznek-e félelmeid az út során, és ha igen, tudod-e azokat kezelni, képesnek tartod-e magad a felmerülő feladatok megoldására.

Egyszóval, hogy kell-e ez neked, vagy sem. Akarsz-e utána még földet kerülni, vagy maradsz inkább az egy hetes vitorlásbérléseknél, hol itt, hol ott.

A választ most már tudom, kell ez nekem. Tetszett ez az út, olyan volt, amilyenre számítottam. A fáradság, a gyűrődés megérte azokat az élményeket, pillanatokat, amiket csak ott szerezhet az ember. Igaz, egy hét után nem bántuk volna, ha megérkezünk, de két hét után már úgy éreztük, hogy ebben a ritmusban akár a világ végéig is el tudnánk hajózni. Viszont három-négy nappal az érkezés előtt, azért már számoltuk vissza a mérföldeket, meg az órákat. Az Új világ varázsa várt minket, a megérkezés öröme.

Tehát tudtam, hogy a sok-sok adriai hajóbérlés, és az egy hetes földközi tengeri vitorlásút után, egyszer csak át kell majd kelnem a nagy tavon - az Atlanti óceánon - ha továbbra is komolyan gondolom a terveimet.

A probléma „csak” a hogyan-ban rejlett, hisz eddig még nem találkoztam olyan lehetőséggel (egy kivételével), hogy valamilyen formában részt vegyek bármilyen hosszabb távú tengeri vitorlásúton. Egyszerűen nagyívben elkerültek ezek a lehetőségek engem, de az is lehet, hogy csak én jártam rossz helyeken, és nem a debreceni virágkarneválon kellett volna várnom, hogy a számba repüljön a sült pulykakakas.

Ilyen helyzetben két lehetősége van az embernek. Az első, hogy blindre elutazol novemberben a Kanári szigetekre, és a Las Palmas-i kikötőben körbe kérdezgeted a jacht tulajdonosokat, hogy nincs-e szükségük egy emberre az átkeléshez. Hogy-hogy-nem, a csinos, fiatal lányok itt is – a hajókeresésben - nagy vor-ral rendelkeznek, de az az igazság, hogy én már elég régen voltam csinos, fiatal lány. Szóval, ha szerencséd van, egy-két, esetleg három héten belül találsz egy hajót, amin kb. 3 hét alatt átjuthatsz az óceánon. Tehát kell másfél-két hónap novemberben, decemberben, hogy lezongorázhasd az egészet. Nekem ennyi időm nem volt.

A másik lehetőség pedig az, hogy az interneten keresgélsz az Atlanti átkelési lehetőségek között.

Ezt az utat mindenképpen katamaránon szerettem volna megtenni, mert kíváncsi voltam, hogy hogyan mozognak a hullámokon, illetve mennyivel több életteret nyújtanak, mint az egytestű hajók, amikkel eddig már sokat vitorláztam.

A katamarános részvételi díjak 3000 és 4500 € között mozogtak, plusz étel, ital, üzemanyag, és az oda-vissza repjegy ára, na, ennyit viszont még nem szántam a történetre.

Így aztán éltem tovább a szárazföldi patkányok életét, és továbbra is csak nagy-nagy ritkán szökhettem fel egy-egy vitorlásra, amígnem egyszer csak – 2015 tavaszán – szembe nem jött velem a Mérföld Yachting ajánlata, egy csábító e-mail képében.

https://merfoldyachting.hu/hirek/atkeles-vitorlassal-az-oceanon/

Atlanti átkelés egy Nautitech Open 40 lábas katamaránon Tennerifáról a Brit-Virgin szigetekig, 1280 €-ért.

- Na, ha most nem megyek el, akkor itt maradok megint. – gondoltam.

Kiderült, hogy a Navigare Yachting svéd charter cég, egy új bázist nyit a Karib tengeri szigeten, és az új hajókat - 3-4 katamaránt és kb. ugyan annyi egytestű hajót – „lábon” akarják átvinni Európából a tengeren túlra. És ezért lehet olcsóbb az ár, mint egyébként.

Biztosítanak minden vitorlásra 2 tapasztalt szkippert, akikben megbíznak, hogy épségben átviszik a hajókat az óceánon, velünk együtt.

Az ördög egyébként itt is a részletekben rejlett - szerencsére ott is maradt - mert olyan részvételi nyilatkozatot kellett aláírni, amit épeszű ember nem tesz meg.

A lényege az volt, hogy lemondok mind magam, mind a hátrahagyott családtagjaim nevében mindennemű kártérítési követelésről, perindításról a Navigare Yachting, valamint az általa megbízott szkipperek ellen, bármilyen vagyoni kár, személyi sérülés, esetleg halál ér. Magamra vállalom a teljes felelősséget, a fenti esetekben, még akkor is, ha azt a Navigare vagy embereinek gondatlansága, vagy más körülmény okozta. Teljes felelősséget vállalok a vitorláshajó esetleges végleges károsodásáért, a Navigare nem felelős semmiért és azzal, hogy elhagyom a hajóval a kikötőt, elismerem, hogy az tengerálló és minden előírásnak megfelel…

Satöbbi-satöbbi, 6 oldalon keresztül. Még az előre megvett repjegyemet se fizetik ki, ha netán ők mondanák le az utat. Mit mondjak, rögtön és örökre a szívembe zártam a Navigarét, a jogászaival együtt, bár el kellett ismernem, hogy ezek tudnak valamit… Amit én még nem.

Próbáltam alkudozni, hogy ezt, meg azt (legalább a harmadát) húzzuk ki, mert hülyeség, de a Navigare válasza rövid volt és velős: vagy aláírom, vagy maradok a seggemem. Nem pont így írták, hanem angolul, de ez volt a lényege.

Megkérdeztem a Mérföld Yachtingosokat, hogy mit lehet tudni a Navigare Yachting cégről.

- Normálisak, korrektek. - volt a válasz, (ezek után elég nehéz volt elképzelni) úgyhogy hosszú hezitálás után, úgy döntöttem, hogy bevállalom a rizikót, és aláírom a nyilatkozatot, hátha nem lesz semmi galiba.

Innentől kezdve ment minden, mint a karikacsapás. Megvettem a repülőjegyet Tenerifára, illetve a visszaútra, öt héttel későbbre, Tortoláról Budapestre, Puerto Rico-n és Frankfurton keresztül. Kiderítettem, hogy milyen cuccokat érdemes vinni a hajóra és megszereztem az egyik leendő német útitársam telefonszámát is. Bijan Hatam-nak hívták - Vajon miféle származék lehet az a jóember? – el se tudtam képzelni, de tényleg rendes fickó volt, mert rögtön felajánlotta, hogy várnak majd Tenerifán a reptéren, és az általuk bérelt autóval kivisznek a San Miguel-i kikötőbe, ahol a hajónk lesz majd. Ők 2-3 nappal előbb repülnek oda, hogy az indulás előtt még szétnézzenek egy kicsit a szigeten.

Biztosítást végül nem kötöttem, mert ugyan nagyon jól hangzott, hogy helikopteres mentés, meg miegymás, de rá kellett jönnöm, hogy a helikopterek 2-300 kilométeres maximális hatótávolságuk miatt csak akkor tudnak kimenteni, ha a hajónk az első két-három napon belül süllyed el, vagy az érkezés előtti utolsó két-három napon. Közte meg két hétig fizetek rendesen a semmiért, és igény esetén kihúzhatom magam a hajamnál fogva…

A sok-sok érdeklődő közül, végül egyedül maradtam, aki Magyarországról részt vett ezen az úton, de a Mérföld Yachtingtól megnyugtattak, hogy figyelnek majd rám, nem szeretnék egy régi jó ügyfelüket elveszíteni. Se így, se úgy…

Nagyon kedvesek… Talán mégis csak kellett volna biztosítást kötnöm…